Új pártok tucatjai szereztek jogosultságot, hogy elinduljanak az áprilisi választáson. Lesz körzet, ahol várhatóan méteres slejfnin kell majd behúzni az ikszet a választónak. A demokrácia ünnepe lesz április 6! Vagy csak egy profi átverés?
Két hét erőltetett menet után vagyunk, sokat tanultunk az új jelöltállítási rendszerről, az aláírásgyűjtés gyakorlatáról és a fogadtatásáról. Ezen tapasztalatok birtokában azt kell mondjam: valahogy gyanús, hogy gombamód elszaporodtak a friss és ártatlan pártok. Aki volt utcán, érti, a többieknek megpróbálom elmagyarázni.
Adva van a Lehet Más a Politika, egy párt, amelyik négy éven át folyamatosan hallatta a hangját a Parlamentben. Szerzett híveket, nyilván bőségesen ellenségeket is. Országos hálózattal rendelkezik, aktivistákkal és természetesen szerződéses kampánykülönítménnyel is. Mégis, mindennek ellenére nem ment könnyen az aláírásgyűjtés. És korántsem azért, mert utáltak volna minket az emberek, még ha adott esetben nem is fognak ránk szavazni. Konkrét gyűlölettel nagyon ritkán találkoztunk. A top3 kifogás, amivel megindokolták az emberek, hogy miért nem írnak alá nekünk, az alábbi volt:
- Senkinek sem írok alá (mert utálom a politikát/ közalkalmazott vagyok/ félek, hogy nyoma marad/ sosem adom ki egyébként sem az adataimat senkinek/ stb.)
- Már a Fidesznek/Összefogásnak aláírtam, és nem fogok másnak (még akkor sem ha lehet)
- Nektek nem írok alá, mert nemzeti érzelmű vagyok.
Mivel már megvan a majdnem mindenhol az érvényes jelölésünk, igazán nem mondhatja senki, hogy a blogposztomat csak az motiválja, hogy savanyú a szőlő. De nem hiszem, hogy csak ránk reagált volna így a nép. Azt gondolom, hogy az LMP ismertsége inkább volt előnyére, mint hátrányára. Mégis, a semmiből felbukkanó pártok, mozgalmak, szerveződések minden probléma nélkül adták le az 500 érvényes aláírást (amihez praktikusan azért 6-700 aláírást kellett produkálni, a természetszerűen adódó rontások miatt). Nem egy-két új formáció, hanem tucatnyi szervezet. Legkülönfélébb csapatok, a Balkezes Horgászoktól a Sértődött Bolgárkertészekig. Meg persze néhány olyan párt, ami rendelkezik valamiféle előélettel, konkrét üzenettel, pártfegyelemmel. A kitelepüléseken, bejárásokon is többnyire ugyanazzal az 5-6 csapattal találkozott mindenki: a nagy pártok aktivistáival meg néhány ismerhető feltörekvővel. Néha meg is osztottuk észrevételeinket, illetve együtt fohászkodtunk a jobb idő reményében. (Fontos észrevenni, hogy utcaszinten sokkal kevésbé ellenségesek egymással a pártok aktivistái és képviselői).
Felmerül a kérdés:
- Miért nem találkoztunk soha, sehol, bizonyos, a jelöltállításban országosan nagyon eredményesnek tűnő párt aktivistáival?
- Miért nem találkoztunk soha olyan választópolgárral, aki arra hivatkozva tagadta volna meg az aláírást nekünk, mert már leadta a friss pártok valamelyikének az aláírását?
- Azok közül, aki aláírt nekünk, miért nem említette soha senki, hogy ekkor vagy akkor már aláírt ezeknek a pártoknak, miközben az ismert pártok neveit rendre említették a polgárok, hogy már jártak náluk?
- Hogyhogy ezek a pártok időközben nem adták le a részeredményeket, ahogy az ésszerű, miért csak az utolsó pillanatban adták le egyben?
Lehet, hogy csak elkerültük egymást? Lehet, hogy mind a 106 körzetben nagyon más taktikát választottak ezek a friss pártok? Lehet, hogy nem volt színes egyenruhájuk mint az ismert pártoknak? Lehet, hogy az íveket nem mappákban tartották, hanem mindig elrejtve? Talán.
Felmerül azonban még egy másik probléma is. A választópolgárokat megismerve elmondható, hogy szinte kizárólag csak olyanoktól kaptunk ajánlást, aki ismert minket. Olyat, aki még nem hallott az LMP-ről, sosem tudtunk meggyőzni arról, hogy írjon nekünk alá. Az emberek részéről messze nem tapasztaltunk olyan mértékű bizalmat, ami ahhoz elengedhetetlen lenne, hogy ennyi friss szerveződést ilyen bőségesen lássanak el ajánlói aláírásokkal. Nézzen magába a kedves olvasó: odamegy önhöz egy ember, hogy ő az És a Haza Fényre Derül Egyesület* híveként szeretné elkérni a támogatói aláírását. Ha sosem hallott róla korábban… aláírna? Nemigen.
És mégis. Tizen-huszon párt szerzett mandátumot minden körzetben. Olyan helyeken is, ahol az utolsó napokban 30-50 emberrel jártuk az apró falvakat. Azokban a körzetekben, ahol nincs nagyváros, nincs egy meghatározó közlekedési csomópont, vagy hétvégi piac, ott a gyakorlatban óriási kihívás 70 különböző faluból begyűjteni 500 jó aláírást. A Boldog Magyarok a Szebb Jövőért* pártnak mégis sikerült, akár minket is megelőzve…
Lehet mondani, hogy mi ismertük félre az embereket, és valójában a polgároknak van bizodalmuk a demokrácia iránt, és friss, érdekes nevű szerveződéseket is szívesen támogatnak, mert esetleg meggyőző a névválasztás.
Ha így van, akkor vajon az alábbi pártok miért nem voltak képesek 500 aláírást összeszedni:
- Keresztény Magyarok Szövetsége
- Vállalkozók Szövetsége
- Magyarországi Cigánypárt
Ezek valós nevek, ellentétben a korábban példaként emlegetett, csillagozott nevekkel. Nem tűnik rossz névnek egyik sem, jelentős célcsoportnak lehet szimpatikus. És mégsem boldogultak, például az én körzetemben.
Létezhet, hogy teljesen normális, közérthető nevű pártok elvéreznek a jelöltállításban, eközben bizonytalanul megfogalmazott, partikuláris célt sejtető hobbiszerveződések meg vidáman behozzák a pedánsan kitöltött íveket a bizottság elé, úgy, hogy az elmúlt hetekben soha sehol senki sem találkozott velük és aktivistáikkal? Az elmúlt 14 nap fényében nem hiszek a magányos harcosokban, a szorgalmas függetlenekben.
Ötszáz aláírás, az nem terem csak úgy, akárhol.
Vagy de, csak még nem tudunk róla.
Majd megszokjuk ezt is, ahogy természetesnek fogadjuk el, hogy az ellenzék minden plakátra költött forintja tulajdonképpen a kormánypártot gazdagítja, amiből vehet magának plakátot ugyanolyan értékben, vagy inkább kedvezményesen.
Még egy illúzióval kevesebb.
Szerinted is itt az ideje visszatérni a jövőbe? Kövesd kampányom a Facebookon! |
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Itt a kékcédulás jelöltállítás? 2014.03.05. 08:21:16
Trackback: Érdekességek a kamupártok körül 2014.03.04. 15:48:42
Trackback: Mandiner blogajánló 2014.03.04. 11:26:03
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 13:34:33
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 13:37:38
Ez a gond.
Megint magatokbol csinaltok hulyet.
Minel tobben indulhatnak, annal jobb a demokracianak.
2014.03.04. 13:41:09
wallenberg8805 (törölt) 2014.03.04. 13:45:56
Én fölemelném 1000-re a szükséges aláírások számát és minden választónak generáltatnék a számítógépes rendszerben egy 10 jegyű PIN-kódot, amit a választási értesítő borítékban kapna meg, és csak annak a PIN-kódnak a megadásával lehetne érvényesen ajánlani. Akkor nem tudnának érvényes ajánlást hamisítani azok az erők, akik rendelkeznek adatbázisokkal, mert a választókhoz tartozó 10 jegyű PIN-kódokat nem tudnák.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 13:46:17
De gondolom te vagy az elso, aki frocsog hogy nincs szolasszabadsag es rettenet3s a diktatura.
idiota barom.
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 13:47:34
na ez jobb nem?
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 13:48:51
Igen, a sok pártkatona retteg tőlem, aki közismerten pártfüggetlen közíró vagyok.
♔bаtyu♔ 2014.03.04. 13:52:02
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 13:52:11
volt birka, birca, gondolkodo, gondolkodni probalo, gondolkodni igyekvo, stb.
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 13:52:57
az a demokratikus, ha csak ok vannak a szavazolapon.
ursus artos 2014.03.04. 13:54:20
♔bаtyu♔ 2014.03.04. 13:55:24
Jó hogy nem le nem baszod, mert hozzászól a blogokban.
Az ilyen mentalitást soha nem értettem, mintha én rászólnék valakire, miért az autópályán megy a balcsira, mert én is ott megyek és zavar.
Menj el ha nem tetszik, ez ennyire egyszerű. Vagy csinálj egy blogot és tiltsd ki azokat akik nem a te szád íze szerint írnak.
Amadeus62 2014.03.04. 13:55:40
.
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 13:56:56
Ok nélkül, de sose használok anoním nicket.
Amadeus62 2014.03.04. 13:57:04
Nincs, de most őszintén, szerinted normális az aki egész nap itt lóg? Minden nap?
bgp 2014.03.04. 13:58:11
1. valamilyen csalással szerezték meg az aláírásokat és szimplán a pénzre hajtanak.
2. a fidesz segítségével + 1. pont.
A 2. pont sokkal valószínűbb, mivel a fidesznek van módja és motivációja erre.
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 13:58:39
Kifigyelte, utananezett, kiszamolta.igazi oskomcsi besugo spion fasz.es meg nyilvanossagra is hozza.
♔bаtyu♔ 2014.03.04. 13:58:50
Primitív balibsik, bárki demokrata aki elfogadja azt, hogy 4 évente szabad választások vannak és aláveti magát az eredménynek.
Sőt éppen a "demokraták" ábrándoznak arról, hogy itt is forradalom kellene, merthogy szabályosan nem megy.
wallenberg8805 (törölt) 2014.03.04. 13:58:51
Az nem jobb, az enyém jobb.
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 14:01:04
@Amadeus62: az hogy kinek mi normalis?
Miert ne loghatna itt?
miert ne szolhatna hozza barki barmihez?
engem nem zavar ha valaki elmondja a velemenyet.
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 14:01:39
:)
wallenberg8805 (törölt) 2014.03.04. 14:03:29
Nem.
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 14:04:21
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 14:04:43
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 14:07:51
Minel tobben indulnak annal jobb.
En megkaptam a regisztraciomat, a berlini kovetsegre, es szavazok az LMP-re.
(bar sajnos nem lesztek vele beljebb, de jelenleg ti vagytok szamomra az egyetlen hiteles arc, leszamitva Fekete Pako, de o sajnos nem indul.)
vállról_indítható_Matolcsy_a_csodafegyver 2014.03.04. 14:09:03
2014.03.04. 14:09:53
@♔bаtyu♔: Megértem, hogy egy magad fajta ostoba kommenthuszár szolidaritást vállal a többi hülyével, hiszen tendenciózusan te is ott vagy mindenütt, ahol lehet gyurcsányozni, bajnaizni, hányni kifelé a primitívséget a fejedből. Csak sajnos miattatok nem lehet értelmesen blogot kommentelni. Ha kitiltanak, pofázol, megsértődsz, visszajössz más néven. Ha nem, azzal visszaélsz és simán hülye vagy. Miközben tele torokkal szidja a fajtád az indexet, hogy komcsi ballib, de azért a kommentelési lehetőséget kimaxolja rendesen. Csak tudnám, miért nem az mno-n kommentelsz ilyen aktívan.
Egyébként ja, nem vagyok én olyan liberális. A romboló hülyékkel nincs vita, ha bloggazda lennék, kibasználak titeket, mint a macskát szarni.
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 14:10:58
LOL..
czjanos 2014.03.04. 14:11:50
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 14:11:57
2014.03.04. 14:12:53
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 14:13:06
Ha nem tetszik huzz a....ba.
vállról_indítható_Matolcsy_a_csodafegyver 2014.03.04. 14:14:03
wallenberg8805 (törölt) 2014.03.04. 14:14:47
Az én hozzászólásom konstruktív volt.
martineden 2014.03.04. 14:15:36
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 14:16:38
vállról_indítható_Matolcsy_a_csodafegyver 2014.03.04. 14:17:45
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 14:18:11
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 14:18:17
Es amit felvazoltal, nem ok arra hogy, mivel a szavazo hulye, legyen csak 1 part akire szavazni lehet.
Nekem akkor lett szimpi az lmp, amikor nem fekudtek le Bajnainak.
Illetve amikor volt a boszorkanyuldozes a magyar jogallamisaggal, es demokraciaval kapcsolatban, es akkor a Schifferbandi aszonta: rengeteg ok van arra hogy elzavarjuk a zorbankormanyt, de nem epiti le a jogallamot, nincs diktatura, es nem antiszemita.
vállról_indítható_Matolcsy_a_csodafegyver 2014.03.04. 14:20:04
KAMA3 2014.03.04. 14:20:26
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 14:20:45
a kover felesegtol?
vagy a pokoktol?
ne rohogtess.
mindenki oda szavaz ahova akar.
Ha a fidesz ellen szavaznak tobben pl Feketepakora az adideadiditpartbol, akkor le lesz valtva a fidesz.
pont.
vállról_indítható_Matolcsy_a_csodafegyver 2014.03.04. 14:22:11
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 14:22:28
prrsze ettol meg nem fognak bejutni.
martineden 2014.03.04. 14:22:37
czjanos 2014.03.04. 14:23:07
wallenberg8805 (törölt) 2014.03.04. 14:23:24
Nagyon egyszerű, a választópolgár előkeresi a választási értesítő borítékját, kiveszi belőle a levelet, leolvassa a PIN-kódot, és tollal ráírja az ajánlóívre. Utána bent a választási irodán a munkatársnő amikor beviszi az illető adatait, beírja a gépbe az ajánláson szereplő PIN-kódot, és a gép kiadja hogy a PIN-kód helyes, az ajánlás érvényes, vagy a PIN-kód helytelen, az ajánlás érvénytelen.
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 14:24:28
ha jol tudom , az eu semmit sem tudott kezdeni a temaval, mundet lezartak azzal hogy a fidesz eleget tett az akarminek is.akkor?
hagyjuk mar ezt a jogallam dumat.mondj egy olyan alkotmanyt amibe nem lehet belekotni.
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 14:25:13
vállról_indítható_Matolcsy_a_csodafegyver 2014.03.04. 14:26:00
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 14:26:59
vállról_indítható_Matolcsy_a_csodafegyver 2014.03.04. 14:28:02
Vörös Imre egy héttel ezelőtti nyilatkozata: www.vasarnapihirek.hu/fokusz/magyarorszagnak_mar_nincs_alkotmanya_interju_voros_imre_volt_alkotmanybiroval
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 14:28:20
martineden 2014.03.04. 14:28:32
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 14:30:31
Narancskommunista (törölt) 2014.03.04. 14:31:14
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 14:31:31
Birca, te fideszes vagy?
nu pagagyí 2014.03.04. 14:32:04
Visszatérnék a poszt mondanivalójához, ha szabad.
Az új választási törvény előre kiszámíthatóan kedvezett a szerencsevadászoknak és a nagyobb pártok által generált álpártoknak. A pártbőség tehát nem a demokrácia megnyilvánulása, hanem satnyulásának a tünete. Tisztelet persze azoknak, akik tényleg akarnak valamit, de ebben a dzsuvában, nehéz lesz kitűnniük.
A szerencsevadászok természetesen csak pénzt akarnak, ha sikerül összeszedniük az ajánlásokat, felveszik a lóvét, majd eltűnnek a zsákmánnyal. Kampányra nem fognak költeni, mert akkor kevesebbet nyernek a bolton. Róluk tehát nem is érdemes többet beszélni.
Érdekesebbek azok a semmiből felbukkanó "pártok", amelyek villámgyorsan összeszedték az ajánlásokat. Ezeket nyilvánvalóan a nagy pártok generálták. Ezek könnyen tudják biztosítani a kellő számú ajánlást beavatott szimpatizánsaik révén. Kifejezetten előny, hogy egy ember annyi pártot ajánlhat, amennyit csak akar. A cél a másik tábor potenciális szavazóinak összezavarása a nekik szánt "választékbővítés" segítségével és a létrehozó nagy párt pénzügyi forrásainak bővítése az álpárt állami támogatásának bezsebelésével.
Az is logikus, hogy a jobboldalinak tűnő álpártokat a baloldal hozza létre, a baloldali hangzásúakat pedig a jobboldal. És még az sem lehetetlen, hogy kampányolni fognak, hiszen minden megszerzett szavazat az ellenfelet gyengíti.
dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.03.04. 14:34:34
Egyébként akkor lesz itt demokrácia legközelebb, ha én leszek a király, mivel én vagyok a legnagyobb demokrata! (Benne van a nevemben is, úgyhogy ez így van).
vállról_indítható_Matolcsy_a_csodafegyver 2014.03.04. 14:35:37
index.hu/belfold/2013/12/30/solyom_remelem_lemondtam_volna/
Lovag Mihály 2014.03.04. 14:39:10
saját magad cáfolod meg ugyanabban a hsz-ben.
vállról_indítható_Matolcsy_a_csodafegyver 2014.03.04. 14:40:43
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 14:44:54
fvipera 2014.03.04. 14:45:31
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 14:46:28
mily meglepo.
martineden 2014.03.04. 14:47:00
flort 2014.03.04. 14:48:47
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 14:50:05
Asszem lmp, de biztos nem fideszes.
1001nappal 2014.03.04. 14:53:46
Jolka40 2014.03.04. 14:56:52
2014.03.04. 14:58:04
@Juhász Péter (LMP): Félre ne érts, én örülök, ha kihullotok. Ti tehetségtelen sötétzöldek vagytok az én szememben. Csak gondoltam segítek, ha már 4 év alatt annyi telt tőletek, hogy soha, senkivel, semmiben, semmiért nem működtök együtt, plusz két érthető gondolatotok nincsen.
ben2 2014.03.04. 14:59:44
A kormánytöbbséget vádolja noname szervezetek felfuttatásával?
Csalást gyanít?
Bűncselekményt?
Vagy csak kelti a hangulatot a választási rendszer ellen amolyan kampány-sárdobálás szinten?
Szvsz annyi történhetett, hogy egyes szervezetek szűk területen rendelkeztek kiterjedt tagsággal, ezt megtámogatva a tagok vonzáskörzetével (rokonság, haverok) könnyen össze tudták hozni az aláírásokat személyi ismeretség alapján is.
Máshol meg nem indultak, így az országos akciót szervező pártok nem is találkoztak velük.
A helyi szerveződések sajátossága, hogy a saját körzetükben sokan vannak, máshol meg semennyien, a saját körzetükben jól ismerik őket, máshol meg egyáltalán nem.
Ezen felindulva hangulatot kelteni az új választási rendszer ellen nettó hülyeség.
Ennyi erővel azt is gyanúsnak tarthatnánk, hogy miért ment könnyen az LMP-nek a jelöltállítás a VII. kerületben és miért ment nehezen Felcsúton.
ben2 2014.03.04. 15:01:20
Ennek az alternatívája az, hogy valamelyik párt mögé felsorakozik a nagytőke és a médiaértelmiség és az alternatív mozgalmak esélyt sem kapnak.
Nehéz dilemma.
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 15:01:23
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 15:04:40
zsg? 2014.03.04. 15:09:47
Nekem csak egy kérdésem van, ami valóban érdekel. Vajon fizetésért csinálják, vagy meggyőződésből? Mert ha fizetésért, akkor még van remény. Ugyanis akkor ezek amúgy értelmes és gondolkozni képes emberek, akik most per pillanat megélhetési trollok, akik a fizetés elmaradása után csöndben eltűnnek a színpadról. De ha tényleg meggyőződésből csinálják ezt, ennyien, akkor nagy baj van. Akkor az ostobaság, a befolyásolhatóság és a fanatizmus olyan szintet ér el a fidesz táborban, ezzel együtt a társadalom egészében, ami az országra nézve ijesztő perspektívát vetít előre.
Amúgy a post-hoz: nem is kétséges, hogy miről van szó. Ahogy az sem kétséges, miért van szükség a határon túlról, levélben érkező szavazatokra, vagy hogyan fog működni a szavazókörből belülről irányított szavazószállítás rendszere.
program készítő 2014.03.04. 15:15:55
Tapasztalat:
1-500 aláírás 120.000 ft nettó fizetés,ha fizetésért szeded könnyebb aláíratni,főleg ha csinos lány vagy
2-Fidesz-Mszp,idősebbeknél abszolút esély az aláírásra,ha első nap a tanítóképzős diákokkal lerohanod őket
továbbiak a blogomon
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 15:16:44
flort 2014.03.04. 15:17:00
Lehet ezen sajnálkozni, megvetően nyilatkozni Mónika országáról, meg lenézni miket, akik magvas gondolataitokat nem értjük meg, de nekem sem sok jött át a tevékenységetekből, minthogy fingotok sincs arról hogy mi az a kompromisszum és hogyan kell együttműködni, kompromisszumokat kötni stb. Minden olyasmit, amit az óvodában el szokás sajátítani.
Így aztán gerincesen, büszkén fogtok eltűnni.
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 15:24:04
zsg? 2014.03.04. 15:24:19
Egyrészt, megérne egy kis adatbányászatot. Másrészt, eső után köpönyeg. A magyar társadalom birka módra hallgatva és kérődzve vette tudomásul a választási törvény manipulálását is, a konkrét lebukást is így fogja majd fel. Ostoba népnek ilyen kormány jár, meg rezsicsökkentés.
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 15:25:12
S nem civil szervezet?
meggyes alfonz 2014.03.04. 15:26:16
2. sz. körzet: Huszti Lajos MCSP; Huszti Józsefné EGYÜTT2014
3. sz. körzet: Huszti Dávid MCSP; Huszti Lajos EGYÜTT2014
5. sz. körzet: Huszti Róbert MCSP
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 15:27:28
Nem vagyok zöld, de rátok fogok szavazni. Ez elég konstruktív?
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 15:29:48
Önmérsékletet kérni tőlem? Ez olaj a tűzre!
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 15:29:52
enis.
szerinted bejutnak?
@Juhász Péter (LMP): Szerinted mennyi a realis eselye annak, hogy bejuttok?
Blogin · http://apologetika.blog.hu 2014.03.04. 15:32:01
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 15:33:03
Igazad van, ezek nem tisztességes dolgok, de teljesen törvényesek. Ezek után kár foglalkozni a kérdéssel.
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 15:33:09
dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.03.04. 15:34:18
flort 2014.03.04. 15:35:29
- Tudja mit mondott erre Julius Caesar?
- Az a fószer, aki a műlábában csempészte a heroint?
- Az...
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 15:35:33
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 15:35:37
Te fanatikus ballib pártkatona vagy, neked mindenki aljas Fideszes zsoldosnak tűnik
Netuddki. 2014.03.04. 15:35:43
A birca nem fideszes, a birca egy balfasz.
Mint tudjuk minden fideszes balfasz, de nem minden balfasz fideszes...
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 15:36:44
Blogin · http://apologetika.blog.hu 2014.03.04. 15:38:24
Egy tény: a kopogtatócédulás viccnél ez jobb, és meg lehetett csinálni szinte noname párttal is a 27 jelöltet, ha volt háttérszervezet. Én is meglepődtem néhány indulón, de szerintem csalás inkább a kopogtatóknál volt, ezt ti is tudjátok, nem az égből pottyantak sokaknak.
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 15:39:28
Fidesz alapító tag vagyok. Kiléptem 1995-ben.
A Fideszre egyébként egyszer szavaztam. 2002-ben.
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 15:39:39
Nem kekeckedesbol kerdeztem, valoban erdekel.Egy csonakban evezunk.
Azert olyat kijelenteni hogy "biztos bejutunk"..
Ugy legyen, rajtam nem fog mulni.
flort 2014.03.04. 15:39:40
"isztelettel, hadd jegyezzem meg: az érthető gondolatnak szükséges (bár valóban nem elégséges) feltétele az értő befogadó."
Egyébként egyszerű dolgokat (=közhelyeket) is lehet roppant bonyolultként tálalni, de az általunk hiányolt képességeitek hiányát nehéz lenne.
Netuddki. 2014.03.04. 15:42:44
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 15:43:18
Lehet. Jogukban áll. Még mindig jobb, mint az előző megoldás, ahol a nagy pártok beszedték az összes kopogtatót és nem maradt a kicsiknek.
tomwar 2014.03.04. 15:44:18
Francois77 2014.03.04. 15:45:26
Megpróbálom pontokba szedni a lényeget, a könnyebb érthetőség kedvéért.
1. Gizi egy kisvárosban lakik, ajánl egy Ismeretlen Párt nevű szervezetet illetve annak indulóját, az ajánlóívet a szomszédja, Juci fogja ellenőrizni, aki persze otthon egy kávé mellett megkérdi Gizit, hogy te tényleg nekik írtál alá? Ha Jucit megtévesztették, akkor abból országos balhé lesz. Van balhé? Nincs.
2. Én speciel nem Pesten lakom, de Pesten élek. Ajánlani itt Pesten ezért nem tudtam, de mivel itthon dolgozok, ha csengetnek, ajtót tudok nyitni. Csengetett is a fideszes gyűjtő még első nap koradélután. Se előtte, se utána senki. LMP sem! Gyűjtés nélkül nehezen jön össze? Ilyen ez a bringa.
És akkor most a posztoló kérdéseire a válaszok:
Felmerül a kérdés:
- Miért nem találkoztunk soha, sehol, bizonyos, a jelöltállításban országosan nagyon eredményesnek tűnő párt aktivistáival? Mert nem jöttök házhoz, bameg. Az, hogy aluljárókban gyűjtötök még Pesten is, ahol pedig állítólag van hálózat és aktivista. Ja hogy ott nem megy úgy senki oda, hogy én meg XY kispártnak gyűjtök?
- Miért nem találkoztunk soha olyan választópolgárral, aki arra hivatkozva tagadta volna meg az aláírást nekünk, mert már leadta a friss pártok valamelyikének az aláírását? Mert nem találkoztok választópolgárral.
- Azok közül, aki aláírt nekünk, miért nem említette soha senki, hogy ekkor vagy akkor már aláírt ezeknek a pártoknak, miközben az ismert pártok neveit rendre említették a polgárok, hogy már jártak náluk? Én inkább úgy kérdezném, hogy mire fel kérdeztek bármit is tőlük? Aláír vagy sem, egy dolog, de nem beszélgetni kell velük más pártokról.
- Hogyhogy ezek a pártok időközben nem adták le a részeredményeket, ahogy az ésszerű, miért csak az utolsó pillanatban adták le egyben? Akkor adják le, amikor akarják, jut eszembe 2010-ben sok helyen a kopogtatókat az LMP is az utolsó pillanatban adta le, akkor ez nem volt gond? Kettősmérce.
Lényeg a lényeg: az LMP-nek az sem volt jó, mikor kopogtatócédula volt, mert nehezen tudták összeszedni. Az sem jó, amikor aláírhat boldog-boldogtalan bárkinek. Akkor is nehezen jön össze. El kellene gondolkodni azon, hogy talán a magyar társadalom ennyire kíváncsi az LMP-re...
Nem lesz népszerű, amit írni fogok, de szerintem van benne igazság, csak olyan témát érint, amiről "nem illik" beszélni. Szóval: az a magyar választópolgár, aki 2014-ben egy akár 30 pártot és pártszövetséget tartalmazó listán nem tudja megtalálni azt a pártot vagy pártszövetséget, amelyikre szavazni akar, csak azért, mert sok pártlista van, az a választópolgár erős kihívásokkal küzd szellemi téren, és annak a választópolgárnak maga a fizikai jelenléte a szavazófülkében felveti a választói cenzus létének szükségességét. Ha jól emlékszem, úgy hívták volna, hogy regisztráció, csak a T. ellenzéknek nem tetszett, az Alkotmánybíróság pedig szerintem fennállása egyik legrosszabb döntését meghozva elkaszálta. Na most akkor mélyen tisztelt ellenzéki pártok, tessék szépen elmagyarázni a kedves híveknek (nincsenek olyan sokan) a sírás-rívás helyett, hogyan kell megtalálni az Összefogás listáját. Utána már nem lesz gond, ikszet a 3 éves Isaura/Gáborka is tud rajzolni már az oviban.
Lássuk be őszintén: az LMP-nek csak az a választási rendszer lenne jó, amint a két nagy és a Jobbik mellett csak ők tudnak elindulni. A baloldalnak az, amikor ők írják a szabályokat. A Jobbik közben dolgozik, gyűjt és nem sír. A Fidesz pedig megírta a rendszert, mert lehetőséget kapott rá.
Ha szükséges, felajánlom a vállam, hogy mindenki kisírja magát, de aztán vagy dolgozni kellene, vagy abbahagyni a politikát.
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 15:45:56
Folosleges osszemosni a fidesut hitlerrel.
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 15:46:17
7-8 %-uk lesz.
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 15:47:28
dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.03.04. 15:47:34
Francois77 2014.03.04. 15:49:44
Amocsok 2014.03.04. 15:49:53
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 15:50:06
es a tobbieknek?
minap olvastam egy blogot, amiben egy hozzaszolo szerint ha a fidesznek nem lesz meg az 51% , akkor kisebbsegben kormanyoz.
Jol tudom ha azt gondolom ez baromsag?
45%-kal is ossue tudnak szedni eleg mandatumot a kenyelmes tobbseghez.(vagy akarki mas, a fidesz csak pelda volt)
Netuddki. 2014.03.04. 15:50:23
Egyelőre még Magyarországon az a gyakorlat, hogy minden állampolgár választó és választható. Az is akit te hülyének tartasz. Persze lehet itt mindenki hülye, csak te vagy helikopter. Muhaha!
dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.03.04. 15:50:28
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 15:51:14
A küszöb alatti pártok töredészavazatai elvesznek.
Francois77 2014.03.04. 15:53:54
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 15:54:53
A kisebbségi kormányzáshoz is kell külső támogatás a kormányalakításhoz.
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 15:55:22
Es lehet hibaztatni az " agyhalott fideszbefenceket" meg a " birkamenetet" , csak nem kell majd csodalkozni amikor nem jutunk be a parlamentbe.
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 15:56:28
fvipera 2014.03.04. 15:59:04
fvipera 2014.03.04. 16:01:25
tomwar 2014.03.04. 16:02:04
A felhatalmazasi torvenyt a demokracia hianyossagainak feltarasa miatt hoztam ide. Orban nem Hitler - csak alkalmaz nehany modszert a regi idokbol, igy ertheto?
fvipera 2014.03.04. 16:02:33
Lucky Larry Silverstein 2014.03.04. 16:03:21
Az ÖF vaskos buktára áll, ez véletlen lenne?
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 16:04:01
Nem teljesit jobban.
kb ugyanott tartunk, csak meg a pofank is nagy..
Lehet jobban jartunk volna ha ugyanezt csinaljuk csak csendben..
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 16:04:59
mar voltak a valasztasok?
Francois77 2014.03.04. 16:07:04
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 16:08:24
Ne igyal elore a medwe borere.
tomwar 2014.03.04. 16:08:24
Francois77 2014.03.04. 16:10:00
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 16:11:17
es ha szabad erdeklodnom, milyen eredmenyre szamitasz/%?
Francois77 2014.03.04. 16:12:20
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 16:13:53
De azert koszonom.
Francois77 2014.03.04. 16:14:32
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 16:17:45
fityesz/kdnp 50%
osszefogas 20%
jobbik 20%
lmp 10%
fideszjobbik nem lesz
osszefogasjobbik nem lesz
fideszlmp eselyes
Francois77 2014.03.04. 16:19:57
fidesz/kdnp 50%
összefosás 22%
jobbik 20%
lmp 5%
a többin a kicsik osztoznak
egyéniben a fidesz viszi a többséget
néhányat a bal, 2-3-at a jobbik
és kétharmad lesz
és miután az új parlament második ereje lesz a jobbik, a bal felrobban
fvipera 2014.03.04. 16:22:34
aztán csalás az is, hogy eltérő módon szavazhatnak a magyarországi lakcímmel rendelkező illetve nem rendelkező külföldön tartózkodó magyarok.
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 16:22:41
hogy erted azt hogy a jobbik a masodik ereje lesz?harmadik.
50% eleg a 2/3hoz?
fvipera 2014.03.04. 16:24:01
Francois77 2014.03.04. 16:24:55
Jobbik második lesz, mert a Jobbik egyedül szerez szerintem 20%-ot, a baloldalon meg 5 felé megy a 22
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 16:26:08
nos, ugyanazt irtuk, hacsak nem rolam masoltal!:)
szoval minden marad a regiben..
Francois77 2014.03.04. 16:26:35
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 16:27:06
Francois77 2014.03.04. 16:28:42
a 2/3 marad, de az mszp arányaiban sehol sem lesz, gyurcsány szétveri a maradékot is, E14 és PM eltűnik mintha sosem lettek volna. MLP meg nem csak nem volt, de nincs és nem is lesz.
ben2 2014.03.04. 16:30:41
" Egyszerűen csak szerettem volna rámutatni bizonyos praktikus furcsaságokra."
Mindezt olyan cím alatt, amely megkérdőjelezi a választás szabadságát?
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 16:31:06
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 16:31:47
Francois77 2014.03.04. 16:33:39
Lucky Larry Silverstein 2014.03.04. 16:34:30
Ha ez csalás akkor miér nem zsibajogtál rajta a 90 óta lefolyt 6 választáson?
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 16:35:54
Francois77 2014.03.04. 16:36:39
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 16:36:53
Mit ertetlenkedsz??:)
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 16:38:18
csak felfogjak hogy valami qrvara szar ha most is kikapnak.
(ismetlem, ez csak fikcio, nem biztos ez a felallas)
Francois77 2014.03.04. 16:41:42
Sexual Harassment Panda 2014.03.04. 16:43:38
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 16:44:17
Ez nem igaz.
Amocsok 2014.03.04. 16:53:01
fvipera 2014.03.04. 16:55:56
mondd, érted, amit olvasol?
Venyigeszu_de_Lucerna 2014.03.04. 18:10:14
Lucky Larry Silverstein 2014.03.04. 18:38:13
BaSa · http://basa.blog.hu 2014.03.04. 19:28:09
Tehát ami a sok ismeretlen kis párt indulását illeti, szerintem 3 ok lehetséges:
1. Lehet hogy egyes esetekben igaz a gyanú, és kamupártokról van szó, akiket valamelyik nagyobb "támogat". Ez esetben szerintem elszámították magukat, mert attól, hogy kilométeres szavazólap lesz, attól még nagyon szellemi fogyatékosnak kell lenni ahhoz, hogy "Átlag Józsi" ne tudja kiválasztani a kedvenc pártját a listából.
2. Lehetnek olyan jelöltek, akik egyszerűen komolyabb baráti körrel rendelkeznek, és szeretne egy kis (na jó, baromi sok) pénzt keresni, amit a jelenlegi kampány finanszírozási szabályok meg is adnak neki.
3. Lehetnek olyan szervezetek, mint pl. a fiktív nevű "Kaposvári Biciklisfutárok Egyesülete (Kabbe)". Namármost szerintem a kaposvári biciklisfutárok viszonylag kevesen vannak ahhoz, hogy bármelyik nagyobb párt vállalja a képviseletüket, tehát ha találnak egy olyan csapatot, aki direkt őket akarja képviselni, akkor én nem zárnám ki, hogy örülnek neki, és elkezdik mindannyian támogatni. És ha meggyőzik a rokonaikat, barátaikat, esetleg a szekszárdi biciklisfutárokat is, akkor akár meg is lehet a szükséges számú aláírás.
Van még a posztban is felvetett probléma, hogy néhány szimpatikusnak tűnő nevű szervezet miért nem tudott elég aláírást szerezni. Vegyük sorra:
Keresztény Magyarok Szövetsége - Ha megnézzük azokat a szervezeteket, akiknek a nevében szerepel a keresztény kifejezés, és mégis a politikában tevékenykednek, akkor azt láthatjuk, hogy 99%-uk olyan emberekből áll, akik egy Jézus életéről szóló filmben legfeljebb a farizeusokat játszhatná, így még azoknak a dolgát is megnehezítik, akik esetleg hitelesek.
Vállalkozók szövetsége -Ilyen névvel indul valaki egy olyan országban, ahol a rezsicsökkentés a nyerő kampányszlogen? Jó hogy nem mindjárt Bankárok és Multik Pártja... :-D
Magyarországi Cigánypárt - Valahogy ez sem tűnik nyerő névnek egy olyan országban, ahol a Jobbik 15-20% körül áll...
Neander 2014.03.04. 20:35:28
www.youtube.com/watch?v=frUjO0tR5wM
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 22:28:27
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 22:37:44
Egy szavazókörben van kb 100ezer ember. Két hét alatt mindenkihez nyilván nem tudunk házhozmenni. SOk helyen voltunk, egy korábbi blogbejegyzésben leírtam, hogy ennek mik a praktikus korlátai. A közlekedési csomópontokban sokkal hatékonyabb gyűjteni, ezt inkább kiegészíti házról-házrajárás olyan háztömbökbenb, vagy lakóparkokban, ahol becslés alapján jók a párt esélyei. Abból ne vonj le következtetést, hogy veled nem találkoztunk. Vicces, de példáula nővéremmel sem találkoztam ak ét hét alatt. Mindig elkerültük egymást, meg annyira nem is erőltettem, hiszen ha elmegyek hozzá, akkor nyilván ottragadok, ami jó dolog, de ebben a két hétben nagy luxus. Másik: Mint azt leírtam, az emberek jelentős része már bőven azelőtt lepattintottak minket, hogy kiderült volna rólunk, hogy LMP-sek vagyunk. Mert félnek, mert nem érdekli őket, stb. Aki szóba is áll egy űrlapos emberrel, az is megválogatja, hogy kivel és mi alapján. Tehát nem az van, amit mondasz, (és amit nagyon szeretnél hinni), hogy tőlünk rögtön hány mindenki, bezzeg ismeretleneknek akármikor aláír.
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 22:39:32
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 22:42:32
Juhász Péter (LMP) 2014.03.04. 22:45:17
Francois77 2014.03.04. 23:33:21
states1 2014.03.05. 03:30:26
tomwar 2014.03.05. 07:59:41
panelburzsuj 2014.03.05. 08:11:33
Egészen pontosan az egyéni nyertesre leadott szavazatoknak akkora részét számítják töredéknek, amennyivel a második helyezettet megelőzte.
Tehát azt a részt nem, amivel éppen nyert, csak a "fölösleget".
tomwar 2014.03.05. 08:18:46
De miert is? Hiszen azok a szavazatok mar "letrehoztak" egy mandatumot....
(Van-e azon kivul barmifele magyarazata, mint biztositani a gyoztes mindent visz es tuti legyen a 2/3 elvet?)
panelburzsuj 2014.03.05. 08:38:53
Itt olyasmi a gondolatmankó, hogy "minden szavazat hasznosuljon".
Azaz éppen a te érveléseddel ellentétes logika mentén: az egyéni mandátumot azok a szavazatok is teljes értékűen létrehozták, amelyekkel minden más jelöltet ha egy hajszállal is, de megelőzött. Az viszont "igazságtalan" lenne, ha a nyerő ugyanannyi pontot szerez a csapatversenyben akkor is, ha orrhosszal esik be célba, meg akkor is ha több kört ráver a mezőnyre.
panelburzsuj 2014.03.05. 08:45:34
Az ajánlásokat kiértékelő választási szervek tevékenységének kontrollját ki végzi?
Állam az államot, vagy pártdelegáltak is hozzáférhetnek közvetlenül a teljes iratanyaghoz?
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.05. 08:49:00
A magyar választási rendszer 1990 óta SOSEM volt kiegyensúlyozott. Mindig aránytalan volt és az volt a cél, hogy a nyertesek több mandátumot kapjank, mint amennyi járna nekik listás eredményeik alapján.
Igen, most az aránytalanság kicsit növelve lett, számításaim szerint kb. 5-6 %-kal.
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.05. 08:54:33
Mindig így volt.
A mostani választási rendszernek a főbb új elemei:
- könnyebb indulni a választásokon: egyértelműen pozitív változás,
- nincsenek megyei listák: egyértelműen pozitív változás,
- kevesebb az egyéni választókerület: egyértelműen pozitív változás,
- nőtt 8 %-kal az egyéni választókerületek aránya: szerintem negatívum,
- 2 forduló helyett 1 van: vitás kérdés, szerintem inkább pozitív,
- töredékszavazat jár a nyertesnek is: vitás.
Alapvetően el kell dönteni: mit tartunk jónak, a brit-francia típusú teljesen aránytalan választási rendszert, vagy a teljesen arányos hollandot. A magyar a kettő között van.
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.05. 08:57:26
Önmagában nem csinál a rendszer kétharmadot. Ez csakis a leadott szavazatoktól függ. A kétharmadhoz szükséges:
- a nyertes nyerjen a legtöbb egyéni választókerületben.
- a nyertes listán legyen 15-20 %-kal a második mögött.
MOst pl. valószínűtlen a Fidesz kétharmada. Én 60 %-ra számítok.
tomwar 2014.03.05. 09:04:09
De ha neked van igazad, akkor sikerult a rosszat meg jobban elrontani...
tomwar 2014.03.05. 09:08:18
Egy elemzes szerint nagyon kicsin fog mulni a 2/3 az uj rendszerben, par szazalek....ezert hajt a gepezet 110%-on, pedig biztos a nyeres: 2/3 kell!
panelburzsuj 2014.03.05. 09:09:43
Az egyéni választókerületekhez azért annyit érdemes megjegyezni, hogy korábbi állapotokhoz képest túlsúlyba jutottak a tényleges identitás és valós belső kohézió nélküli választókerületek.
Nincsenek Sásd-Siklós-i, vagy Mágocs-Villány-i "helyi érdekek" - az efféle kerületek teljesen értelmezhetetlen, művi kreátumok.
Juhász Péter (LMP) 2014.03.05. 09:11:17
Juhász Péter (LMP) 2014.03.05. 09:17:08
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.05. 09:22:42
Ha kiegyenlített rendszert akartak volna, a németet vették volna át.
De a kerekasztaltárgyalásokon a döntés az lett, hogy legyen a német rendszer, DE az abban lévő kiegyenlítés NÉLKÜL. Direkt, ugyanis attól félt mindenki, hogy instabil kormányok lesznek.
Emiatt lett:
- 1990: az MDF a szavazatok 25 %-ával elnyerte a mandátumok 43 %-át,
- 1994: az MSZP a szavazatok 32 %-ával elnyerte a mandátumok 54 %-át,
- 1998: az Fidesz a szavazatok 28 %-ával elnyerte a mandátumok 38 %-át, s megverte az MSZP-t, mely TÖBB szavazatot kapott, 32 %-ot!,
- 2002: az MSZP a szavazatok 42 %-ával elnyerte a mandátumok 46 %-át, itt volt a legkisebb eltérés
- 2006: az MSZP a szavazatok 42 %-ával elnyerte a mandátumok 49 %-át,
- 2010: a Fidesz a szavazatok 53 %-ával elnyerte a mandátumok 68 %-át.
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.05. 09:26:48
Szerintem a ballibek megnyernek most 25-30 egyéni választókerületet. Elsősorban ott ahol a sok a cigány és ennek következtében erős a Jobbik, valamint a legnagyobb városokban. Azaz a Fidesznek marad 75-80 egyéni mandátum.
Szinte kizárt, hogy más párt is nyer egyéniben, esetleg a Jobbik 1-2 mandátumot, de nem túl valószínű ez sem. A Jobbik szerepe inkább a ballib összefogás segítése.
tomwar 2014.03.05. 09:28:16
panelburzsuj 2014.03.05. 09:30:41
Kösz.
Ha jól értem, akkor választási bizottságok "hivatalból" körülbelül addig vizsgálódnak, hogy az ajánlóíveken bemutatott választópolgárok adatai formailag pontosan megegyeznek-e az adott terület választói névjegyzéken szereplő valamely polgár adataival.
Ami ezen felül lehet, az az ördögtől lehet, tehát nem piszkáljuk.
maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.05. 09:37:46
Igen.
Alapvetően el kellene dönteni, arányos rendszert akarunk vagy sem.
A gond az, hogy arányos rendszert mindig csak az akar, aki az aránytalan rendszer miatt éppen veszített. Aztán amikor ő nyer, már nem akarja.
Az arányps rendszer pedig megoldható akár a holland rendszerrel (csak lista), akár a német rendszerrek (vegyes rendszer, kompenzációval).
tomwar 2014.03.05. 09:55:49
Maradjunk a nemetnel. Mar csak a felmenoim kapcsan is....
Vidéki 2014.03.05. 11:38:38
és a tudatformáló szer hatása alatt állva már most elkezdi magyarázni, hogy miért fognak választási vereséget szenvedni.
Nem a saját hibájukból, nem azért, mert képtelenek voltak olyan programot készíteni, ami meggyőzi a választók többségét arról, arról, hogy érdemes rájuk szavazni!
"Szabad választás? Ó hogyne…" hinti el a kétely mételyét a drogliberalizációs aktivista, cskazért, hogy előre megmagyarázza a bizonyítványt.
A magyar választási rendszer 1990 óta vegyes rendszer
A választókerületi határok törvényben történő rögzítését az Alkotmánybíróság írta elő
A korábbi választókerületi beosztást egy 1990-es minisztertanácsi rendelet tartalmazta, ami nyilvánvalóan nem kedvezhetett az akkori ellenzéknek
Közös pártlisták esetében 1994 óta változatlanul 10, illetve 15 százalék a bejutási küszöb
A választási szervek függetlenebbek elődeiknél
A Velencei Bizottság és az EBESZ jelentésének megfelelve az egyes választókerületek arányosságának vizsgálatakor az eltérést az országos átlaghoz szükséges viszonyítani
A határon túli magyarok nem befolyásolhatják döntő mértékben a választások kimenetelét
A határon túliak regisztrációja és szavazása ellenőrzött és biztonságos
A népszámlálási adatok alapján négy nemzetiségnek lehet matematikai esélye kedvezményes országgyűlési mandátumszerzésre
A 2013-ban alkotmányosnak talált, a politikai plakátok korlátozására vonatkozó szabályok 2011 óta érdemben nem módosultak.”
Juhász Péter (LMP) 2014.03.05. 12:30:46
Vidéki 2014.03.05. 14:07:47
Valóban!
A Kendermagos Juhász Péter egy közismert személy, Bajnai jobbkeze.
Az LMP Juhász Pétere hozzá képest egy szürke egérke, az politika napszámosa.
Egyébként az LMP Juhászának írása is emlékeztet Katrinthy Frigyes humoreszkjére:
"Magyarázom a bizonyítványt".
Vidéki 2014.03.05. 14:10:34
Juhász Péter (LMP) 2014.03.05. 14:19:32
Vidéki 2014.03.05. 14:42:58
1. Gyakorolj önkritikát!
2. Vetkőzd le pesszimizmusodat!
3. Koncentrálj arra, hogy az LMP programjának pozítívumairól győzd meg a választókat!
4. Gondolj annak a cigányprímásnak intelmeire, aki azt mondta, hogy ha a nálunk a zenész rosszul játszik, nem a hegedűt cserélik le!
Juhász Péter (LMP) 2014.03.05. 14:47:50
Vidéki 2014.03.05. 15:01:56
Szerintem az LMP következetessége, amellyel elzárkózott a Mesterházy-Bajnai-Gyurcsány féle "Népfront" csábításaitól a választáson szimpátiát ébreszt majd sokakban és megmutatkozik majd a választási eredményekben is.
Viszont a performanszok, amelyekről az LMP-ben úgy képzelték, hogy kiváló színészi alkotások és elkápráztatják majd a nézőket, inkább ellenkező hatást váltottak ki sok emberből!
Juhász Péter (LMP) 2014.03.05. 15:11:28
Amúgy még meg sem köszöntem, hogy trollból visszavedlettél választópolgárrá. :) Köszi!
Francois77 2014.03.05. 23:44:26
Ezt a mondatot állítsuk szembe azzal, hogy a kispártokat csípőből csalással gyanúsította meg, még ha a csalás szót nem is írta le vagy mondta ki, vagy tett utána egy kérdőjelet.
Pont annyira lehet igaz az, hogy ők trükkökkel szedték össze az aláírásokat, mint az, hogy Önök is. Én nem állítom, hogy az LMP trükközött, de azt tudjuk, mert Ön is ezt írja a blogbejegyzésben, hogy nagyon nehezen jött össze 500*106.
Az pedig, hogy a kispártok nem panaszkodnak, az LMP pedig igen, nem bizonyítja, hogy az LMp tisztességesen járt el, sőt épp a figyelmet elterelő magyarázkodásnak tűnik.
Juhász Péter (LMP) 2014.03.06. 00:33:02
Francois77 2014.03.06. 00:45:57
Juhász Péter (LMP) 2014.03.06. 15:47:08
Francois77 2014.03.06. 16:34:44
Juhász Péter (LMP) 2014.03.06. 17:18:05
Francois77 2014.03.06. 18:52:32
Francois77 2014.03.04. 23:33:21
"Mondjuk én nem tapasztalom a melegellenességet sem, pedig érintett vagyok, és éjjel is nyugodtan kapcsolom fel a lámpát, amikor nem süt a nap és nem fúj a szél, mert tudom, hogy Paks dolgozik és van áram. "
Szóval ha hazaérek, és a feleségem fogad, én már eleve bizonyítottnak látok mindent.
Komolyra fordítva a szót: elbeszélünk egymás mellett, nekem nem célom Önt meggyőzni, Ön sem fog engem, de értjük egymás álláspontját :)
Egyébként megjegyzem, hogy a mai napon elkezdett az LMP-vel foglalkozni az ÖsszeKormányFogásVáltás, az Önök szempontjából ezt jó jelnek értékelem, mindenki a legfőbb ellenfelével foglalkozik szerintem. Jó munkát!
panelburzsuj 2014.03.07. 14:49:22
Már megint zargatlak, de az eggyel korábbi posztod kapcsán belém villant valami:
"felnőtt, láthatóan iskolázott, tájékozott emberek is nagy arányban tagadják meg az aláírást, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem akarják, hogy pártpreferenciájuknak bárhol írásos nyoma legyen névvel, címmel"
Namost: ha az ajánlások valódiságáról - (=önkéntesség, sajátkezűség, ellenszolgáltatás nélküliség) - a választási szerveknek nem kell meggyőződniük, csak a két adattartalom - (ajánlás, választói névjegyzék(?)) - formai egyezőségéről, akkor minden további nélkül előállhat az a helyzet, hogy bármely magyar választót tudta és belegyezése nélkül ajánlóként tüntetnek fel szorgos, ám nem teljesen szabályszerűen eljáró gyűjtögetők.
Van-e bármiféle jogi eszköze magának az egyes választónak annak megakadályozására, hogy nevét és adatait ebben az ajánlási szisztémában a tudta és hozzájárulása nélkül felhasználják?
Egyáltalán: megtudhatja-e, hogy szerepel-e ezeken a listákon - akárhogy is férkőztek az adatai birtokába?
Juhász Péter (LMP) 2014.03.07. 15:04:06
panelburzsuj 2014.03.07. 15:24:07
Hát... kösz...
(A csillámpónik ugye a swifti nyihahák leszármazottai? :)