Képviselő leszek

Kisebbségek üldözése? Megértem, hogy van rá igény, de szerintem rossz formáját választjuk. Igazából lenne hely és alkalom itthon beszólni másoknak, kiközösíteni embereket, pellengérre állítani nekünk nem tetsző dolgokat. Hamar találhatnánk igazi árulókat, nemzetrontó különcöket, valóban kihalásra méltó fajokat, mi mégis a könnyebb ellenállás irányába megyünk, és a lerágott csontokra ugrunk. Mert igénytelen gyáva szarok vagyunk, azé’.

Elmondom, hogy nekem sem tetszik a szakállas csaj. Mert szakállas és vélhetőleg meleg? Nem, az egyáltalán nem zavar. Hanem mert ócska trükk, átverés. De nem is ez a fontos.

Frusztrált nép vagyunk, frusztráltságunk kiélésére, a sértettség pillanatának élvezetére a legkreatívabb módon találunk indokot. Az a jelenet, gondolom megvan sokaknak a fővárosi autós közlekedésben, mikor sima forgalmi szituációban (tehát nem záróvonalnál, nem lekanyarodósávból) elkezdesz sávot váltani két egyenletesen haladó autó közé, ekkor az indexelést meglátva a hátrább levő rágyorsít, hogy alig legyen helyed beférni, majd fékez és dudál, hogy kikérhesse magának, hogy mennyire pofátlan vagy, hogy „bevágtál elé”. Az emberek szomjazzák a felháborodást. És ezért utáljuk a hangoskodó fiatalokat, a heherésző turistákat, a zenét hallgató szomszédot. Meg is tudjuk ideologizálni, hogy miért utálunk ezt vagy azt. Sosem magunk miatt, hanem mert mi lenne a világból, ha mi nem óvnánk meg azt ettől vagy attól.

Pontosan ugyanilyen alapon utáljuk a kisebbségeket, a másságot, mindent, ami furcsa. Ha sikeres, akkor még jobban. Mert magunkkal nem vagyunk kibékülve.

Lenne egy javaslatom minden gyűlölködőnek. Keressünk magunknak új áldozatokat! Annyi sok minden más van a világban, ami megvetendő! Ráadásul sok olyan dolog van, ami tényleg közvetlenül érinti az embert. Nehéz elfogadni, de attól még igaz, hogy az álszent felháborodáson meg a mondvacsinált jajveszékelésen kívül a melegek valójában egyáltalán nem zavarják a többi embert. Nem csípnek, nem mérgezőek, nem veszik el a pénzünk, nem károsítanak meg másokat. Miért pont ők? Javaslok mást!

Nézzük például, hogy kik is a mi jó hírünk sárba tiprói a világban, kik az úgynevezett nemzetvesztők! A zsidó publicisták? Ne már, komolyan? Mondok jobbat: túlszámlázó vendéglátó- és szórakozóhelyek. Hány ilyennek a portája lett teleöntve romlott hallal mostanában a szigorú de igazságos versenytársak által? Vagy a furikáztató taxisok. Nagyon ritkán hallani a rádióban, hogy rendőröknek kellett megfékezni felháborodott taxisokat, amiért azok ki akarták lukasztani egy rosszhírű kollégájuk E-mercijének kerekeit. Szemet hunynak a kollégák? Bezzeg, ha buzi keveredne a szakmába, azt kihajítanák, gondolom. A tolvaj csaló szarember, az befér, ha nem lóg ki.

Vannak köztünk igazi árulók. Nem feltétlenül azok, akik lepaktálnak a mondjadmármelyik, izé, azzal a szomszédországgal, hanem akik a bizalmunkat játsszák el. Akiknek előleget adsz; akik miatt hamarabb fölkelsz, mert már reggelre ígéri magát; akit megkínálsz pohár vízzel, kávéval; akinek elhiszed, hogy ért hozzá, mert azt mondja, hogy igen… aztán mégis átver. Mert őt is átverik. Nyomja a nemzeti addtovábbot. Egy telefonhívást, egy SMS-t nem áldozna rád, ha késik, vagy ha már látja, hogy nem fogja tudni megcsinálni. Annyira önző, azt is sajnálja tőled. Nem zavarja, hogy hajnali hattól kilencig vécére nem mersz menni, nehogy pont akkor csengessen a nagyra becsült vállalkozó, és esetleg sértődötten elmenjen. A sunyi szaki az szerintem rosszabb mint a sárkányfűárus. De szerintem nem üldözzük őket eléggé, mert akkor lenne legalább egy blog a sérelmeikről, vagy keringenének a neten fotók leköpött autószerelőkről, összekócolt hajjal menekülő hidegburkolókról, Nutellával bekent könyvelőkről. Pedig tutira kapna ezer lájkot, meg ötszáz megosztást egy olyan fotó, amin egy pali szomorkodik közterületen pellengérre állítva, azzal a felirattal a nyakában, hogy „Nem hívtam vissza valakit, hogy ma már mégsem megyünk bekötni a kábeltévéjét”.

Ahogy nincs hír mézbe és tollba forgatott biztosítási ügynökökről sem. Mert olyan megértőek és toleránsak vagyunk, hogy elnézzük nekik. Valamiből nekik is élni kell, ugye? Meg különben is, valamikor ők is matektanárként kezdték, ez a rendszer csinált belőlük kényszertanácsadót, nem akarták fillérekért vásárra vinni a bőrük. Inkább akkor rátolják a unit-linked szart az ostobákra. Az egykori hülye tanítványok még hülyébb szüleire.

Ócska demagógia, de képzeljük el, hogy hány meg hány emberéletet mentett volna meg az, ha valaki idejében szól egy munkatársának, vagy felettesének, hogy „Rossz érzésem van Izidor szakmai képességeit illetően.” Persze a magányos bűnelkövetőkre sokszor halkszavú, jóravaló emberként emlékszik a köztudat, de azért az sem ritka, hogy konkrét pszichopaták a közösség megbecsült tagjaként egészen magas beosztásokig viszik, anélkül, hogy életük folyamán bárki akár csak egyszer is azzal szembesítené őket, hogy alkalmatlanok, felelőtlenek, lelkiismeretlenek, noha a hátuk mögött mindenki félelemmel vegyes megvetéssel viseltetik irántuk. Amikor valaki a tévében a „túlzott tolerancia” veszélyeiről beszél, akkor módszeresen melegnek nevelt generációk vizionálása helyett legyen szíves mindenki inkább ilyesmire gondolni: cinkos összekacsintásra, szemhunyásra, a mundérnak a félreértelmezett becsületére. Mert az a veszély sokkal életszerűbb, hogy az udvariasan kezelt és eltussolt vétségek elkövetői egyszer komoly bajba sodornak minket. Nagyon közepes közgazdászokat igenis rekesszen ki a szakma, még mielőtt levernek valamit az asztalról. A hallgatói önkormányzatok legaljasabb figurái ne tudjanak mint kés a vajban pártpozíciókig jutni, mert ott már nem csak gólyákkal baszakszanak majd, hanem egész népükkel. Legyen már valaki az évfolyamból, aki nem a barátja akar egy ilyennek lenni, hanem azt mondja neki, hogy "Roland, nézd, és azt hiszem talán mindannyiunk nevében mondom ezt, te ritka egy féreg vagy, hallod, lécci ne gyere legközelebb, okés?"

Igenis, bátran mondjunk ellent nagyobbnak, hatalmasabbnak, hangosabbnak, gazdagabbnak, emeljünk szót az igénytelenség, az igaztalanság, az álszentség, a korrupció és az ostobaság ellen, valamint mindazok ellen, akik visszaélnek jóindulatunkkal, türelmünkkel, toleranciánkkal, akik ellenünk fordítják az információs aszimmetriát, vagy más jellegű kiszolgáltatottságunkat.

Félreértés ne essék: van rá esély, hogy az így kiutált emberek között is akad majd meleg, cigány, zsidó, szemüveges, vöröshajú, dagi, jedi, illetve ennek permutációi. De nem emiatt fogjuk utálni, hanem mert szarul végzi a munkáját, vagy tisztességtelen eszközökkel akar érvényesülni. Ahogy egyébként Conchita Wurst is egy elég sunyi trükk.

Legyen tehát új a mottó: „Csak a puhák kötnek bele a buzikba, az igazi nagymenők fajsúlyosabb ellenfelet választanak.” Lehet, hogy előbbre vinné az országot, ha nem a Parlament előtt meg az Andrássy úton rikácsolnánk, hanem mondjuk ott, ahol traktorral tiporják a jogot.