HTML

Pest megye 5. vk.

Csomád, Csömör, Dunakeszi, Erdőkertes, Fót, Göd, Veresegyház polgárai! Térjünk vissza a jövőbe! Javaslata van? Írjon: peter.juhasz@jpl.hu

Bemutatkozó

jp01.jpg

Juhász Péter (LMP) életrajza itt elérhető

Április 6-án az LMP ismét bejutott a Parlamentbe, ezúton köszönöm szavazóinknak!

A 2014-es parlamenti választások során a kampányomra elköltött pénz: 791096 Ft

Kövess!

2014.02.08. 21:54 Juhász Péter (LMP)

Az ember, aki kabátlopási ügybe keveredett

A HírTV beszámolója a Lehet Más a Politika kampánynyitó rendezvényéről kiváló alapanyag lehet minden médiaszakos hallgatónak, a kommunikációról írott tankönyvekbe érdemes lehet külön fejezetet szentelni neki. Esettanulmány a legjavából, hogyan csináljunk egy hétköznapi hősből pitiáner sunnyogót.

 

Nem feltétlen kell elkötelezett LMP-snek lenni ahhoz, hogy az ember úgy érezze, hogy nem volt teljesen korrekt Császár Attila összefoglalója az LMP pénteki kampánynyitó rendezvényéről. Az élő bejelentkezést rögtön fanyalgással kezdte, hogy az előzetesen kiadott programhoz képest milyen zavaró eltérések voltak. Komoly jelentőséget tulajdonított annak, hogy Róna Péter csak vendégként volt jelen, de beszédet nem mondott, és felháborodott, hogy beteget jelentett Osztolykán Ágnes és a meglepetésvendég is. Utána hozzátette, hogy lett viszont helyette másik meglepetésvendég, Nagy Bandó András, aki Skype-on jelentkezett be… Császár úr, segítek: Nagy-Bandó volt eredetileg is a meglepetésvendég, és azért jelentkezett be Skype-on, mert ő volt az is, aki megbetegedett.

De ez csak szőrszálhasogatás részemről, inkább csak érzékelteti, hogy milyen hozzáállással indított az újságíró. Panaszkodhatott volna kicsit a huzatra, az időjárásra, esetleg hogy némi késéssel indult a program, vagy hogy túl hegyes az LMP kitűzők tűje, még megsérti vele magát valaki.

Az örökkévalóságnak megőrzésre méltó szakmai húzás azonban csak ezután következett. Hadházy Ákost, a másik meglepetésvendéget egészen pontosan úgy jellemezte, hogy "A Fidesz volt önkormányzati képviselője, aki a trafikmutyi üggyel összefüggésben híresült el.” (A filmen 1:40-nél)

Tehát Hadházy Ákos, az ember, aki egyedül vállalta fel az egész Fideszből, hogy szembemenjen az elmúlt négy év – ha nem is a legnagyobb méretű, de – legnyilvánvalóbb visszaélésével, a trafikok és a piacuk újraosztásával, az a HírTV munkatársa szerint csupán csak a csávó, aki belekeveredett abba az izébe. A kabátlopási ügybe, abba.

Hadházy Ákos felvállalta, hogy kiáll a világ elé, és leleplezi, hogy a képviselőtestület és a polgármester előre összeírt névsorral kezd neki a trafikok leosztásának, kisemmizve azok korábbi üzemeltetőit, helyzetbe hozva azokat a cégeket és embereket, akiknek a párt felső körei és a lokális potentátok oda-vissza el vannak kötelezve az egész országban. Hadházy Ákos ezzel komoly kockázatot vállalt, azonnal a támadások célpontja lett, végül pedig kilépett a Fideszből. A nyilvánvaló tények és bizonyítékok ellenére az ügyből semmi nem lett, minden a legnagyobb rendben van. Felkészülhet az energiaipar, a takarékszövetkezetek, később talán a szeszesitalpiac. Akinek nem bírj a gyomra, mehet isten hírével.

A pénteki kampánynyitón egyébként Hadházy ünnepélyesen elnézést kért a választóktól, hogy részese volt egy korrupt testületnek. Mint elmondta, nem szégyelli, hogy önkormányzati képviselő volt, nem szégyelli, hogy Fidesz tag volt, azt szégyelli, hogy nem jött rá, hogy becsapták.

Ezt a gondolatát – amit egyébként a közönség vastapssal honorált –  Császár Attila a következő mondatban foglalta össze a HírTV nézőinek: „Hadházy Ákos azt mondta, hogy nem azért hagyta ott a Fideszt, mert az egy süllyedő hajó volna, hanem mert nem ért egyet a nagy kormányzó pártnak a politikájával.” Érthető? Minden ultrafasza, a Fidesz patyolattiszta, Hadházy tulajdonképpen csak egy renitens, aki lelépett. Mert elhíresült.

Ángyán, Hadházy, Horváth... A reakció a vádaikra mindig ugyanaz: mindenféle kótyagos szélütött, aki keresi a nyilvánosságot, celeb akar lenni, ezért arra is hajlandó, hogy belepiszkítson a fészkébe. Gondolom mindenki járt már úgy, hogy a pénztárnál reklamálni kényszerült, és mivel ez időbe kerül, mindig rögtön volt egy kedves állampolgár a sorban mögötte állók közül, aki kiborult, hogy miért tartja fel a sort, „miért is nem hagyja dolgozni a kis hölgyet a pénztárban”. Amikor majd lenézzük azokat, akik bátran kiállnak a nagyon komoly ellenszélbe, hogy a belső értékrendjükkel összeegyeztethetetlen folyamatok ellen felszólaljanak, akkor gondoljunk mindig arra, hogy pont olyanok vagyunk mint a kellemetlen alak a sorban állók közül. Pedig bármikor felcserélődhetnek a szerepek, és bármikor szükségünk lehet arra, hogy számíthassunk a mögöttünk állók megértésére.

Szerinted is itt az ideje visszatérni a jövőbe? Kövesd kampányom a Facebookon!

70 komment · 2 trackback

Címkék: hírtv lehet más a politika választás 2014 trafikmutyi hadházy ákos


A bejegyzés trackback címe:

https://kepviseloleszek.blog.hu/api/trackback/id/tr805805449

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mutatjuk, miben menjen szavazni a rejtőzködő, félős baloldali 2014.02.09. 08:41:21

. Így álcázd magad, ha félsz, hogy a Fidesz pribékjei kiszúrják a szavazókör felé tartva a politikai preferenciádat! „Ha félnek, megteszik-e akár azt, hogy felvesznek egy narancssárga pólót, kitűznek egy I love Fidesz jelvényt, tesznek egy narancsot ...

Trackback: Malacfeje van az átlag magyar képviselőnek 2014.02.09. 08:39:54

. Zömök, tokás, bikanyakú, kora-ötvenes, férfi. A felsőbbrendűség érzését alig leplező, magabiztosnak tűnő mosoly az arcán. Természetesen nem nő, ám szőkésbarna hajú, vagy rőtes, ami kicsit meglepő. Ilyen a magyar országgyűlés 386 képviselője arcképé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ellenzéki összeFOSÁS 2014.02.08. 23:29:19

Olvasom fidesz vagyis orszag, a nemzet ellenes postokat, de mindegyik nagyon gyenge.

Nem elenzeki osszefogas lesz itt, hanem inkabb OSSZEFOSAS.

J.László 2014.02.08. 23:58:19

Most megnyugodtam. Már-már kezdtem azt hinni, hogy nincs több trafikozás. A rezsizést ellenben hiányolom. Az utóbbi napokban feltűnően hanyagoljátok a témát.

komplikato 2014.02.08. 23:59:46

@Ellenzéki összeFOSÁS: Persze mivel minden igaz hazaszerető magyar tudja, hogy Haza = Fidesz = Orbán Viktor = Jó Isten, így nyilvánvalóan a sorban bárkit kritizálni mernek akkor az Istentelen Hazaáruló.

Lol. :D

Vombatus Ursinus 2014.02.09. 00:01:44

@Ellenzéki összeFOSÁS: Olvasod, de nem érted. Akkor meg miért kommentelsz? És miért regeltél ehhez egy ilyen gagyi nicket?

"Ellenzéki összeFOSÁS 0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2014.02.07. óta tag"

Elég szar volt a belépőd...

Pop40 2014.02.09. 00:08:47

@J.László:

Teljesen igazad van, nem normálisak ezek.

Ellop a fideszes söpredék pár milliárdot meg egy komplett iparágat a haveroknak, ezek a szemét ellenzékiek meg szóvá merik tenni?!

Érthetetlen. Pfejjj...

@poszt:

Kedves posztoló, őszintén szólva nem értem a felháborodást. A bizonyítékhamisító hörr tévé a fidesz párttévéje, aminek az a rendeltetése, hogy folyamatosan karbantartsa a birkamenetes szavazó nem létező agyát.

Te ezen kérsz számon BBC-s normákat?:D

karosszékely 2014.02.09. 00:09:34

Tényleg kimondták a HírTV-n, így, hogy trafikmutyi?! Ez már az enyhülés, elvtársak?

nincs_nick 2014.02.09. 00:12:13

@Ellenzéki összeFOSÁS: Én, I. Orbán Viktor felszólítalak, hogy ugorj a kútba. A párt ezt akarja, a NEMZET ezt kívánja. Hajrá.:)

Pop40 2014.02.09. 00:15:38

@nincs_nick:

Szólítsd fel arra is, hogy vigyen magával még egy embert. :))

Szociknak vége 2014.02.09. 00:27:13

'Hadházy Ákos felvállalta, hogy kiáll a világ elé, és leleplezi, hogy a képviselőtestület és a polgármester előre összeírt névsorral kezd neki a trafikok leosztásának'

Ez persze hazugság, állami Zrt. osztotta a trafikpályázatokat, amihez semmi köze se a polgármesternek, se a képviselőtestületnek.

És persze semmire nincs bizonyíték se.

Szociknak vége 2014.02.09. 00:28:52

@Juhász Péter (LMP): Össze vissza csúsztatsz nyilvánvaló bizonyítékokról. Szívesen hallanék róluk és arról hogy mit kéne hinnem hogy bizonyítanak.

átlátó 2014.02.09. 00:33:11

Ott Szekszardon az a hir jarja a polgarmesterröl, a Horvath Ludas Pistarol, hogy egy igazi videki sutyerak, aki megprobal leonardodavincsizni...vagyis reneszansz leptekekben gondolkodni... es hat ez lett belöle.

csak egy néző 2014.02.09. 00:36:08

@Ellenzéki összeFOSÁS:
"Nem elenzeki osszefogas lesz itt, hanem inkabb OSSZEFOSAS."
Komám, csak időben nyisd ki a szádat, mert meg fosos lesz az a nemzeti arcod.

csak egy néző 2014.02.09. 00:38:00

@Szociknak vége:
Te idióta, neked még a hangfelvétel sem bizonyíték és még az sem, hogy a bunkó polgármester is elismerte, hogy volt náluk lista.

Szociknak vége 2014.02.09. 00:46:30

@csak egy néző: Igen volt náluk lista ami nem bcs.

Vagy igen? Melyik bcs?

A poszter így fogalmaz:'a polgármester előre összeírt névsorral kezd neki a trafikok leosztásának'

Ami vegytiszta hazudozás a polginak semmi köze nincs az állami dohánykoncessziós zrt-hez. Vagy ha a poszter szerint van akkor kíványcsian várom a bizonyjtékait...:)

2014.02.09. 01:02:14

@Szociknak vége: Igen volt náluk lista ami nem bcs.

Vagy igen? Melyik bcs?"
Hú bmeg! Amíg ilyen emberek vannak, nem kell félni a fidesznek. Bevásárlólista volt, biztosan tudjuk!
De az is lehet b cs.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy a polgármester kijelentette, volt lista, az azt jelenti fidesz újmagyarul, hogy ez nem az a lista vlt. Ez egy másik. Olyan, ami ott volt épp, de nem azonos a nemlétezővel, ami nem volt ott. Istenem, hová züllött ez az ország! Mikor a tükörbe nézel, biztos, hogy saját magad néz vissza?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.09. 01:03:58

@Szociknak vége:

Sok más oka is van annak, ha valakinek nincs helye a közéletben, nem kell bcs-t elkövetni.

Az a szomorú, hogy te ezt nem éred fel ésszel.

talicskás munkásember 2014.02.09. 01:05:43

Sajnos túl kevesen akarják tudni az igazat. Hisznek a kommunista múltat idéző propaganda gépezetnek, melynek hangja ugyan már nem olyan torz, mint az 50-es évek utcai hangszórói, de ugyanazokat a hazugságokat ontja. A zembereknek pedig a legkönnyebb elhinni mindent, mert a TV meg az Újság "igazat mond", "abba' nem hazudhatnak".
Túl gyors a technológiai ugrás az egyszerű embernek...

2014.02.09. 01:07:49

@Szociknak vége: hangfelvétel bizonyítja, hogy Szekszárdon a város kormánypárti önkormányzati képviselői véleményezték – méghozzá politikai szempontok szerint – a dohányboltokért indulók listáját.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár már a Heti Válasz csütörtökön megjelent számában azt mondta: Horváth István, Szekszárd fideszes polgármestere „az egyeztetés lehetőségét kínálta fel képviselőtársainak”, majd pénteken Giró-Szász András kormányszóvivő reagált úgy, hogy természetesnek tartja, ha egy polgármester tudni akarja, ami a településén történik. Pénteken kora délután aztán Horváth István is azzal állt a nyilvánosság elé, hogy tájékozódtak egy olyan fontos ügyben, mint a dohányboltoké"

Ja, nincs semmi bizonyíték. lázár hazudik.

agyamputáltak 2014.02.09. 01:11:02

@Könnyen elkaptuk, uram!: egy ilyen nyomoréknak felesleges bármit írni. rá kell hagyni. ha ők lopnak az jó lopás. na ezért undorítóbb a fideszes, mint bármelyik más szavazó.

Megoldó 2014.02.09. 01:13:52

Ezek álomvilágban élnek, remélem fel sem kelnek...

Bolsi Buster 2014.02.09. 01:17:19

@Könnyen elkaptuk, uram!: Már bocs de ez a rendőrség dolga .... lenne.

De ugye a felvázolt tényállás nem bcs.

A polgármester azt véleményez és olyan szempont szerint, akit csak akar.

Arra lennék kíváncsi hogy ennek mi köze van a trafikkoncessziók elnyeréséhez?

Bolsi Buster 2014.02.09. 01:19:02

@Könnyen elkaptuk, uram!: A polgármesternek semmi köze nincs a koncessziók odaítéléséhez.

Bolsi Buster 2014.02.09. 01:20:23

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: 'Sok más oka is van annak, ha valakinek nincs helye a közéletben, nem kell bcs-t elkövetni.'

Persze, lehetni lehet. Simont is kibaszták mielőtt rábizonyítanak valamit.

ob.szerver 2014.02.09. 07:06:10

És mi ebben a meglepő, kedves Péter?

Csak nehogy e médiamocsok mögött álló söpredéknek nyújtsatok segédkezet a hatalmon maradáshoz, azzal a 2%-kal, amelytől megfosztjátok a demokratikus ellenzéket.

safranek 2014.02.09. 07:52:40

Aki nem akar Fideszt, de az Összefogást sem, az is menjen el szavazni, de szavazzon ÉRVÉNYTELENNEL.

nu pagagyí 2014.02.09. 08:26:36

@Szociknak vége: Hangfelvétel készült, amelyen egyeztették a a fideszes önkormányzati képviselők, ki kapjon trafikot és ki ne. Amúgy igazad van, egy normális országban kívülről nem lehetne belepofázni egy állami cég tenderébe, de maffiaországban minden másképp van. Pont ezért kell elzavarni a Fideszt, mert ilyenné tette hazánkat. Jobb lenne most békében elküldeni őket, mert később már csak baltával lehet majd szétválasztani az államot a piócaként rátapadó Fidesztől.

Mária 2014.02.09. 08:32:29

Köszönjük, nem veszünk LMP-t.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.02.09. 08:33:23

@Ellenzéki összeFOSÁS: Nemzetellenes? A haza nem lehet ellenzékben mi? Meg kokárda. Nehéz lehet olyan egyszerűen kommunikálni, hogy egy sárgarépa is megértse. A fidesznek viszont valahogy sikerül. Ezért is vannak hatalmon. Sikerült megszólítaniuk az ország sárgarépa iq-jú részét. Az üzenet persze ehhez igazodik, egyszerű a képlet: aki nem tapsikol a fidesznek az libsibolsi, akit a Soros pénzel. Kettőnél több opciót a sárgarépa nem ért meg.

Mária 2014.02.09. 08:35:45

@safranek:

"Aki nem akar Fideszt, de az Összefogást sem, az is menjen el szavazni, de szavazzon ÉRVÉNYTELENNEL."

Ha érvénytelenül szavazol, akkor a szavazatodból bármit csinálhatnak, hiszen darabra ott lesz a neved az íven, amit a szavazólap átvételekor aláírsz majd.

Ha senkire nem akarsz szavazni, maradj otthon, és ne adj lehetőséget rá, hogy a neveddel és az aláírásoddal csaljanak.

micsoda? 2014.02.09. 08:36:22

Szerintem a gátlástalanság netovábbja , amikor az átélt, látott dolgokról szemedbe mondja a rendszer, v. annak képviselője, hogy nem igaz.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.02.09. 08:37:20

@safranek: Ennek semmi értelme, ezen már túl vagyunk. Ennek semmi következménye nem lenne, a nagyszerű "politikai elit" még a következtetést sem vonná le. Az egyik örülne a győzelemnek, a másik meg választási csalást óbégatna és elfoglalná a Lánchidat.

nu pagagyí 2014.02.09. 08:37:30

@safranek: ÉRVÉNYTELEN Béla sajnos nem indul a választáson. Most arról kell szavazni, hogy akarsz-e még szabadon választani a belátható jövőben, akarod-e saját magad irányítani az életedet, vagy kussolsz és kiszolgáltatva várod, hogy az állam besegítsen a rezsidbe, mert már az sem tudod kifizetni a neked kijelölt munka fizetségéből.

kacsa232 2014.02.09. 08:52:23

@Szociknak vége: ja, nincs bizonyíték, mint ahogy Gy. Ferenc ellen sincs bizonyíték, mégis tudjuk, hogy kicsoda és micsoda...

Ez elég gyenge érv elvtárs!

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2014.02.09. 09:01:35

@safranek: Nagyon buta ötlet. Ez részvételnek számít, tehát beleszámolják, és úgy tűnik, mintha mindenkire voksolt volna. A részvételi szám növelésével lesz egy csinos százalékos növekmény, aztán lehet mondani, hogy x százezren szavaztak, mégis jogosan vagyunk mi a főnökök (ne feledd: a kisebb parlamenti létszám miatt mostantól 133 ember fog dönteni tízmillió sorsáról, és nincs visszahívhatóság, de frakciófegyelem igen, ha másképp szavazol, mint az aktuális kormánypárt gondolja, akkor pénzbüntetést kapsz).

Az érvénytelen szavazat nem jelenik meg a statisztikában (a hatmillió szavazóból mondjuk négy el sem megy, egy pedig bizonytalan), de mindegyik induló pártnak jó.

felcsutisuttyo 2014.02.09. 09:04:11

Orbán: Beszarok...hát ezt is elhiszik nekem:)

kep.psharing.com/782538.jpg

felcsutisuttyo 2014.02.09. 09:09:29

nem választás lesz itt (mert azt elcsalják a narancsos szardarabok,...) hanem Lázadás:

kep.psharing.com/782535.jpg

Jolka40 2014.02.09. 09:17:21

Összefosás. Ez annyira vicces. Különösen, mikor már 134-szer hallja, olvassa az ember.

tollas 2014.02.09. 09:18:45

A blogos nézzen több ATV-t, akkor komoly képet kaphat az ilyen riportokról, már ha ezt tűzte ki célul.

tollas 2014.02.09. 09:22:06

Böszmefogás, összefosás (135-ször)
Az viszont igaz, hogy az ilyen blogog olyan erőlködés közepette születnek, aminek összeszarás lesz a vége.

felcsutisuttyo 2014.02.09. 09:27:35

" mai hír: Semjén csúnya tüdőgyulladást kapott,

dögöljön meg az álszent Tömjén Jankó!

Narancskommunista (törölt) 2014.02.09. 10:05:37

@Ellenzéki összeFOSÁS:
Értem én, hogy az egy oldal - egy nemzet felállást preferáljátok, de az a baj, hogy a magyar nemzet már egy foglalt fogalom, ha azt szeretnétek, hogy a Fidesz azonos legyen a nemzettel, akkor alapítsátok meg a fideszes nemzetet, mi, a többi 13 millió többi magyar nem fogunk sírni értetek. És ha kérhetlek titeket, ne a magyar jelképeket lopjátok el ehhez, jó lesz nektek a narancsos zászló.

Bolsi Buster 2014.02.09. 10:18:39

@Narancskommunista: Ugyan. Nektek satyak van, game over.

Netuddki. 2014.02.09. 11:06:09

Baromság! Mindenki tudja, hogy a fidesz nem más mint az orbán és a volt kollégiumi szobatársai. A többiek csak a biodíszlet szerepét töltik be. A többi helyi fideszcelebnek néha dobnak egy kis koncot mint a trafikmutyi is, oszt jó nagyot.
Elég naivnak próbált tűnni a csóka ha erről látványosan megfeledkezett.

Mellesleg melyik balfasznak nem esett még le, hogy a trafikmutyival is jól átbaszták őket? Ugyanis nem a trafikik 5%-10%-os árrésén lehet kaszáni hanem a dohány feketekereskedelmen. A pintérsanya márcsak tudja...

Netuddki. 2014.02.09. 11:08:02

@Ellenzéki összeFOSÁS: "Olvasom fidesz vagyis orszag, a nemzet ellenes postokat, de mindegyik nagyon gyenge."

Anyád picsája nemzetellenes fideszes seggnyaló barom! A nemzetellenes a vajdád és a bandája. Elég hülye vagy ha erre még nem jöttél rá!

E.Csaba 2014.02.09. 13:25:31

@Szociknak vége: Az "überfasza" felhasználó neved is bizonyítja, hogy te egy elfogulatlan, a tények alapján döntést hozó felelősségteljes választópolgár lehetsz.Ez a "szociknak vége" megérne veled kapcsolatban egy pszichiátriai kivizsgálást.Elfajzott egy figura lehetsz..

tisztapista 2014.02.09. 14:10:30

Hadházy egy humorista. Nincs helye a politikában. Ráadásul a kép is rossz, mert nem is ilyen bajszos az arca.

Azt hittem, hogy legalább a "zöld" LMP ismeri a hazai standup comedyt.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.09. 14:29:17

@tisztapista: :) Névegyezéssel viccelődni ebben a blogban? :)

Parajpuding 2014.02.09. 14:29:41

Ahogy a fidessben, úgy a hírtévében és a magyarnemzetben is sz@r, erkölcsileg nulla, kisstílű, pénz, vagy butaság vagy rosszindulat motíválta emberfajzatok ülnek.
Tehát kb. ennyit lehet elvárni tőlük.

komplikato 2014.02.09. 14:36:11

@Szociknak vége: "És persze semmire nincs bizonyíték se."

Ja, egész ügy nem azzal kezdődött, hogy nevezett emberke BIZONYÍTÉKOT adott át a dologról a sajtónak, mi? Ne fárassz már. :D

tisztapista 2014.02.09. 14:36:59

@Juhász Péter (LMP): Igen. Lehet, hogy nem volt túl jó...

Az LMP persze, hogy ismeri a hazai standupot, hiszen a parlamentben minden ülés alatt van egy pár :)

Juhász Péter (LMP) 2014.02.09. 14:39:33

@tisztapista: Nem, a parlamentben az ülés alatt mentőmellények vannak. :) Bizonyos ülések alatt meg arany ejtőernyők...

Bolsi Buster 2014.02.09. 14:39:45

@komplikato: Nocsak. Milyen bizonyítékot? Mit bizonyít?

épeszű 2014.02.09. 15:08:39

@Magyarország jobban teljesít: egyetértünk, ennek a főtt répa szellemi színvonalán tengődő vazallushadseregnek a megvezetéséhez minimális erőfeszítés kell. A napokban hallottam egy jó hasonlatot: Miért vezénylik a Birkamenetet egy lap-topról? Mert a sok félbit-es simán belefér egy 1 MB RAM-ba... :)))!

Bolsi Buster 2014.02.09. 15:11:34

@épeszű: "ennek a főtt répa szellemi színvonalán tengődő vazallushadseregnek a megvezetéséhez minimális erőfeszítés kell."

Nem is értem hogy a kommunisták hogyhogy vért izzadva sem érik el a 20%-ot.

épeszű 2014.02.09. 15:14:34

A Fizess kivénhedt kommunistáira és pocakos KISz titkáraira gondolsz? Küldöm a listát, ha ez segítene...

Argus 2014.02.09. 15:23:27

@Ellenzéki összeFOSÁS: Csak nehogy téged kelljen tisztába tenni!

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2014.02.09. 15:54:59

Az aljas,sunyi, szemét fideszből nagyon elég.

Hogy gazdagodott meg a sose dolgozott pártkatona Orbán Viktor?
Hogyan lett közrendőrből milliárdos 20 éva alatt Pintér kedvezményes nyugdíjas Sándor?
A Bánki Erik a mohácsi suttyógyerek milyen panamák révén lett dúsgazdag?
Rogán , Selmeczi, Kocsis Máté százmilliókkal lett gazdagabb a politikából, közpénzből.

Aljas orbáni álszent diktatúra, most el lehet zavarni.

komplikato 2014.02.09. 19:56:15

@Bolsi Buster: A kommunistáknak 2/3-a van.

Narancskommunista (törölt) 2014.02.10. 12:32:48

@Bolsi Buster:
Nem, mi már a Honfoglalás óta itt vagyunk, a ti "nemzeteteket" viszont valamikor a 80-as évek végén alapították.
süti beállítások módosítása