Ha nagyon megerőltetem magamat, tudok olyan politikai témájú okosságot posztolni a Facebookra, hogy akár 100 lájkot is hoz. Király vagyok? Aligha. Az ember hajlamos ezzel levezetni azt a feszültséget, ami a közügyek miatt felgyülemlik benne. Óriási hiba, amint azt Mong Attila is megírta már. De én nem követem el ezt a hibát, inkább szintet ugrok.

Sok minden zavar, és itt korántsem csak napi politikai csatározásokra kell gondolni. Lépten-nyomon fel tudom húzni magamat az állami szolgáltatások alacsony színvonalán, mikor az elavult ötleteket világmegváltó újításként vezetik be, vagy amikor úgy készül el valami irgalmatlan sok pénzért, hogy laikus szemmel is nyilvánvaló, hogy nem lesz úgy jó. Az állam ebben élenjár: szakértők és érintettek bevonása nélkül bámulatos mennyiséget tudnak elégetni mások nehezen megkeresett pénzéből.

De nincs bennem extra elfogultság az állam irányába, pont ugyanilyen kritikusan viszonyulok magáncégek termékeihez, szolgáltatásaihoz. Felbosszant, ha valami szar! Különösen, ha azért szar, mert valaki nem végezte el a házi feladatát. Nem próbálta ki, nem kérdezett meg egy érintettet, nem tesztelte lehetséges felhasználón, nem hallgatott a kritikákra.

Természetesen elkeserítenek a napi politikai ügyek is: a korrupció, a mellébeszélés, a bűnbakkeresésbe oltott bezárkózás, a lassulás, a leszakadás, a múltbarévedés. Ráadásul mindezt – ismét sok pénzért – haladásnak hazudjuk. Bravo.

A korosztályom, a harmincasok legtöbbje, abban a hiszemben él, hogy ha kizárja a politikát, a közügyeket, a napi értelmetlen küzdelmeket az életéből, és kicsit jobban odakoncentrál a munkájára és a családjára, akkor megúszhatja. Ha online intézünk mindent, akkor majd elviselhetőbb lesz az az évi néhány alkalom, mikor elkerülhetetlenül, fizikailag kell szembesülnie a máig köztünk élő szocialusta mentalitással. Közben egyre többet dolgozik, immár nem is azért, hogy jobb legyen, hanem hogy legalább fenntartsa az egykori nívót. Aztán ha ez sem jön be, akkor elkezdi hitegetni magát azzal, hogy majd lelép, vagy majd lelép a gyerek és vele ő is. Nem áll meg a küszöbnél a szmötyi, sajnos befolyik az életünkbe. Földrengés ellen nem véd, ha felhangosítja az ember a fejhallgatójában a zenét.

Én szeretem ezt az országot. Én nem megyek el innen. A törött kisvonatot is mindig inkább szétszedtem, és nem kidobtam. Mindig kiderült, hogy értek hozzá. Vagy ha nem is sikerült maradéktalanul megjavítani, mindig tanultam valamit.

Most is inkább a nehezebb utat választom: próbálom megjavítani!

Szóval a lájkvadászatnak vége, cselekedni fogok. Ha másnak nem is feltétlenül kell velem jönni a barrikádokra, szívesen veszem, ha támogat. Innen üzenem, hogy van remény: képviselő leszek!