HTML

Pest megye 5. vk.

Csomád, Csömör, Dunakeszi, Erdőkertes, Fót, Göd, Veresegyház polgárai! Térjünk vissza a jövőbe! Javaslata van? Írjon: peter.juhasz@jpl.hu

Bemutatkozó

jp01.jpg

Juhász Péter (LMP) életrajza itt elérhető

Április 6-án az LMP ismét bejutott a Parlamentbe, ezúton köszönöm szavazóinknak!

A 2014-es parlamenti választások során a kampányomra elköltött pénz: 791096 Ft

Kövess!

2014.02.05. 12:18 Juhász Péter (LMP)

Paks brókerei

A kormány a paksi bővítési szerződés kapcsán pontosan ugyanazt az ócska marketing stratégiát nyomja, ami miatt a hitelközvetítőket megutáltuk a válság előtt. Ordas nagy kamuk szépen becsomagolva, ügyesen elterelve a figyelmet a tényekről, számokról. Orbán Viktor embereinek a devizahitelesekért hullatott könnyei eddig is eléggé álszentek voltak, de most, hogy az ország történelmének legnagyobb devizahitelét készülnek felvenni, különösen látványos az ellentmondás a tettek és a szavak között.

 

Aki ütötte meg bokáját a 2000-es évek hitelboomjában és volt szerencséje végighallgatni néhány hitelbróker mondókáját, annak ismerősek lehetnek a FIDESZ politikusainak Paks2 kapcsán előadott érvei. „Annyi hitelt kell felvenni, amennyibe a beruházás kerül” – mondja Varga Mihály és képzeletben a vállunkra helyezi a kezét megnyugtatóan, mint a rosszul szabott zakóban feszengő, két hét alatt kiképzett pénzügyi tanácsadók tették: „ne törődjön a mennyiséggel, megoldjuk, önnek most fontosabb dolgokra kell koncentrálnia, egy ház építése nagy felelősség, mi segítünk…” Hogy honnan vesz el az önrész, mire nem futja majd emiatt? Sosem kerül szóba...

Mástól nem kapnánk ilyen hitelt, ezt kell felvenni” – mondja a snájdig csávó, tisztára mint egy zsírostrikós uzsorás. Noha mosolya megnyerő, hanghordozása azért kellően lekezelő. Mégis hiszünk neki, hiszen neki van drága autója, befolyásos barátai, akkor biztos valamit jól csinál. „Azt hittük rendes ember, olyan szimpatikus volt a fellépése” – hány hitelkárosult és megtévesztett befektető védekezik így. „Nem gondoltuk volna, hogy szabadon mászkálna, ha ez valamiféle bűncselekmény lenne.

Paks ügyét a szakértőkre kellene bízni!” – harsogják a jól kioktatott kormánypárti politikusok, megnyugtatólag. Számok, uraim?

Nos, lássuk akkor „a számaikat”. A legismertebb trükkök köszönnek vissza, az egykor önálló Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének emberei mind a sokszor tíz ujjukat megnyalnák, ha ennyire átlátszó dumák lennének manapság is a hitelajánlatokban:

  • - Hivatkozás múltbani hozamokra, a jövőbeli kockázatok feltárása és ismertetése nélkül: „Paks több évtizede a legstabilabb eleme a magyar energiatermelésnek, 12 forintért ontja a kilowattórát, nincs ennél jobb” Úgy tizenkét forint, hogy már nagyszüleink kitermelték, egy olyan korban, mikor még az energia korántsem volt olyan kritikus tényező, mint manapság.
  • - A múltbéli trendek megkérdőjelezetlen kivetítése a jövőre is: „az energiaigény évről évre nő, ennek a folyamatnak elébe kell menni, kapacitásainkat bővíteni kell” Az senkit sem érdekel, hogy valójában inkább enyhén csökken, de legalábbis stagnál, és sokkal kisebb beruházással tizen-huszon százalékokat lehetne spórolni, ha a hatékonyságjavításra koncentrálnánk.
  • - Kamatok vagy hozamok fel nem tüntetése: „az orosz fél a piacinál kedvezőbb kamatot kínál”. Persze az orosz nagybácsi csitrilliárdos, és ezt a sok pénzt most nekünk akarja adni!!! Legalább egy blokkot vegyél, lécci…!

  • - Biankó, utólag egyoldalúan módosítható feltételek, amelyeknek csak a pozitív oldalát láttatják: „a szerződés értelmében az oroszok átveszik a használt fűtőanyagot is!” – igaz, hogy csak 20 évre, de ez „opcionálisan meghosszabbítható”. Ja, pénzért.
  • - A hitelfelvételnek befektetésként való feltüntetése: „a felesleges villamosáramot exportálni fogjuk, ami tovább javítja a projekt megtérülési viszonyait” Tisztára mint az alkuszok, akik a drága lakáshitel egyik fontos előnyeként említették, hogy majd ki lehet adni a lakást vagy a garázst. Hogy a törlesztő és a lakáskiadás bevétele közötti különbség fedezi-e a lakás amortizációját, annak mérlegelésébe nyilván soha nem ment bele senki. Ahogy azzal sem kell törődni, hogy vajon nem fogjuk-e drágábban termelni Paks2-ben az áramot, mint amennyiért akkoriban el lehet majd adni.
  • - A potenciális felsőérték konzekvens használata egy „akár” szócskával kiegészítve: „Akár 40 százalék is lehet a beruházásban a magyar vállalkozások részvétele, és akár 1%-kal is emelheti a GDP-t!
  • - Alternatívák totális figyelmen kívül hagyása: vajon van-e olyan iparág, ahol soksokezer milliárd forint befektetése nem teremtene munkahelyeket, GDP növekedést, netán plusz gigawattokat?
  • - A pénzügyi elemzésben szokásos elvek hiánya: nincs jelenérték számítás, nincsen óvatosság elve, nincs elemzés, nincs mérlegelés.
  • - Az akciós trükk: „ezt a szerződést most kellett megkötni”. Komolyan mint valami kétcsillagos hotel konferencia termében a serpenyős termékbemutatón: vegyél erőmű blokkot, csak most, mert holnap már drágább! Nincs mérlegelési lehetőség, a remegőkezű nyugdíjas miniszterelnök aláírja, és reméli a legjobbakat, bár abban sem lehet biztos hogy egyáltalán visszaviszik-e a busszal a Móriczig, vagy már Záhonynál kiteszik a hidegbe…

Továbbá mindazon tenyérbemászó, profin megalkotott érvek, amiket soha senki sem fog tudni számon kérni, mert csak szóban hangzanak el, írásos nyomuk nincs a szerződésben. Továbbá a kétkedők lejáratása olyan állításokat tulajdonítva nekik, amit sosem mondtak.

  • - Az orosz fél számunkra kedvező további együttműködést is kilátásba helyezett.
  • - A villany mellett akár a gáz árára is kedvezően hat majd az együttműködés.
  • - „A projekt ellenzői is bizonyára szeretnék majd az áramot, és nem akarnak sötétben maradni” – nem is, inkább tartsunk egy egész generációt sötétségben
  • - "Annak idején önök is ezt akarták, mikor aláírták az ívet!" - azért nem mindenki írta alá, és különben sem ezt...

 És ne felejtsük el a zseniálisan megtervezett pszichológiai nyomást sem! Mint egy ócska MLM rendszer, beterelik a hívőket a polgári rezsikörbe, és ha elkötelezted magad a 20%-kal olcsóbb áram mellett, akkor egyértelmű, hogy Paksot is imádnod kell, még ha annak révén a mínusz 20%-ból (akár) plusz 200% lesz is. Vonzóvá teszik, apellálnak a hiúságunkra, a magyarságtudatunkra: már-már vágyja az ember, hogy elkényeztetett német fogyasztók könyörögjenek az olcsó paksi áramunkért, hogy feltölthessék a villanyautóikat. Hol van most az a böcsületes igaz magyar ember, aki ilyen esetekben kimondja, hogy nem kéne annál tovább nyújtózkodni, ameddig a takarónk ér? Ki emeli fel szavát, hogy a külföldieknek válunk kiszolgáltatottá? Ki kéri számon az ügynök jutalékát? Miért nem szólal meg az emberekben az a belső hang, ami a legutóbbi buktánál elvileg kifejlődött? Megfogadtuk, hogy nem járunk így többet, és akkor most mégsem látunk át a szitán?

És egyáltalán, nézzünk körmére a közvetítőnek: valóban független ez a bróker? Vagy csak egy ócska nyerészkedő, aki a saját jussáért bármit beledumál a kedves ügyfélbe? Vajon mekkora lakópark kell majd a károsultaknak, hogy a tízmillió magyar állampolgár hibás döntése alól tehermentesítsük magunkat a 21. század derekán?

Szerinted is itt az ideje visszatérni a jövőbe? Kövesd kampányom a Facebookon!

91 komment · 1 trackback

Címkék: atom fidesz energia áram paks rezsicsökkentés


A bejegyzés trackback címe:

https://kepviseloleszek.blog.hu/api/trackback/id/tr275799892

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.02.05. 16:13:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.05. 15:31:34

@MacPhisto: Kellene nekem egy középső név, mondjuk "Jefferson" :)

M_R 2014.02.06. 08:35:18

Oroszország egy stabil állam, például milyen jól őrizte a hadseregük Magyarországot 40 évig...

Ha meg egy kicsit mégis megrogyna az orosz gazdaság, akkor maximum az építkezés közepén kitalálják hogy a 4%-os kamatot 24%-ra emelik visszamenőleg... vagy otthagyják a félkész "szarkofágot"...

ob.szerver 2014.02.06. 08:41:55

"különösen látványos az ellentmondás a tettek és a szavak között"

Na és?

Az agyhalott hordabarmok parancsszóra kezdték el szívből gyűlölni az IMF-et, amiről korábban még csak nem is hallottak.

Egy nap kellett, hogy a komcsizó/ruszkizó hívek rádöbbenjenek Oroszország nagyszerűségére, toleranciájára és segítőkészségére és önzetlen szeretetre ébredjenek iránta.

Most se kell majd több 24 óránál, hogy a lakájmédia meggyőzze a szekta tagjait, hogy a fideszes eladósodás jó eladósodás, az emútnyócas viszont hazaárulás.

És ha Orbán azt mondja majd a szarra, hogy csokoládé, boldogan fogják fogyasztani és még ízleni is fog nekik.

kvadrillio 2014.02.06. 08:47:03

25 ezer volt ölte meg a szerelőt Vácon

Index

2014. február 5., szerda 16:05 |
Címkék
vác, áramütés, vasút, halál

Reggel megírtuk, hogy "az áramellátásban keletkezett zavar" miatt nagy késéssel közelekednek a vonatok a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon. A MÁV közleménye szerint a 4 óra 8 perckor kezdődő tartós feszültségkimaradás után azonnal megkezdték a hiba keresését és elhárítását.

A MÁV délután hozta nyilvánosságra, hogy a váci vasútállomás felsővezetékének átépítési munkálatai közben érte halálos baleset a munkát kivitelező OVIT Zrt. egyik szerelőjét. A közleményük szerint:

A baleset emberi mulasztásra, figyelmetlenségre és a biztonságot érintő rendszabályok megsértésére vezethető vissza.

A nol.hu arról írt, hogy a felsővezeték szerelését végző egyik munkást az előre meghatározottnál korábban visszakapcsolt 25 ezer voltos feszültség ölte meg."""

ÉS AZT A SZAKBARBÁR FASZT, AKI EZT A VISSZAKAPCSOLÁST ELRENDELTE KIRÚGTÁK MÁR ? VAGY Ő IS EGY "ROKON" AKIT BETUSZKOLKTAK EGY FUNKCIBA ?????

==T== 2014.02.06. 08:47:11

Nos, kedves Juhász Péter, az ország legnagyobb devizahitelét a ballib vette fel. Kb. 30mrd euróval növelték az államháztartás devizában denominált adósságállományát 2002 és 2009 közt.

Ráadásul mindezt - amolyan kádári örökségként - jólétnövelő folyó kiadások fedezése miatt, jellemzően rövid lejáratra.

A mostani hitel legalább nem ilyen hitel lesz, hanem beruházási hitel - vagyis elvileg kitermelhető a törlesztés összegeit - és legalább hosszú lejáratú.

M_R 2014.02.06. 08:58:23

@==T==: Hogyne, hogyne... A hitel rossz, kivéve ha ti veszitek fel..

"„a felesleges villamosáramot exportálni fogjuk, ami tovább javítja a projekt megtérülési viszonyait” "

Aztán hova exportáljátok istenbarmai? Botswnaba viszik a hadsereg AN-26-osai visszaútban Chile-ből a cseresznyeszállítmánnyal?

hvg.hu/gazdasag/20130709_Brutalis_rekorddal_sokkol_a_nemet_napener

"Németországban július 7-én egy ideig a teljes országos energiaigény 40 (!) százalékát a minimális fenntartási és üzemeltetési költségű solar cellákból állították elő. Az új rekord: 23,9 GW, - ami majdnem 12 Paksi Atomerőmű teljesítménynek felel meg."

Nem baj, majd a Vezíred kiadja hogy mindenkinek télen villanykályhával kell fűteni, és üzemeltetni kell minimum 10 db 1000W-os izzót...

Laciii 2014.02.06. 09:00:03

"mínusz 20%-ból (akár) plusz 200% lesz is"
Ez most komoly vagy lejáratókampány? Vagy te már az mszpbe beolvasztott lmps vagy?
Attól lesz más a politika, hogy ugyanúgy légből-kapott demagóg baromságokat pufogtatsz.

ob.szerver 2014.02.06. 09:03:04

@==T==:

"Kb. 30mrd euróval növelték az államháztartás devizában denominált adósságállományát 2002 és 2009 közt."

Talán többel is, de abból kb 20 milliárd a devizatartalékok növelésére ment el.

"vagyis elvileg kitermelhető"

1. Persze, nyilván ezért nem publikus egyetlen erre vonatkozó kormányzati számítás sem.
2. Minden ilyen beruházás a tervezetnél lényegesen többe - esetenként többszörösébe kerül. Lásd a téli olimpia 10 milliárd dolláros költségvetése végül 50 lett. Egyetlen számítást sem láttam, amely a tervezett költségek mellet racionálisnak tartaná a beruházást. Mi lesz ha csak a kétszeresébe kerül?

Laciii 2014.02.06. 09:07:56

@M_R:
Aztán októberben mennyi volt? Képzeld az atomerőmű emberileg szabályozható, ha belátható időn belül nem lesz kereslet le lehet tekerni. A napot viszont nem tudod tekergetni.

Ha már németek:
index.hu/gazdasag/vilag/2012/10/15/orult_draga_a_nemeteknek_a_zold_energia/

Turulhátról visszafele nyilazó Wasss 2014.02.06. 09:12:33

@Laciii: Elárulom, nem a Napot kell tekergetni ám.

Laciii 2014.02.06. 09:18:45

@Turulhátról visszafele nyilazó Wasss:
És akkor mit tekergetsz ha nem süt a nap? Leáll minden vagy mégis kell egy atomerőmű is a napelemek mellé?

csababácsi 2014.02.06. 09:20:41

Csak mellékesen.Az 54 milliós Olaszországban a 34 milliós Lengyelországban nincs egyetlen atomerőmű sem.Mégis van áram és ipari termelés. Hajrá Magyarország hajrá magyarok!

KovA 2014.02.06. 09:21:30

Óh te ész :-)
Vajh miféle hitelt vehet fel egy ország külföldtől ?
És miféle hitelt vettek fel mindig is ?
Tán elődei nem devizában vették-e fel hiteleiket ?

Most ezt próbáljátok eladni mint az orbán-kormány találmányát ?

A helyzet az - bármely kormány és kedvezményezettjei esetében - az ország adója kevés. Pénz akkor folyik a klientúrának és nekik a zsebikéikbe, ha beruháznak. Ha kevés az orszzág adója kölcsönt vesznek fel, csakhogy legyen miből szerződéseket fizetni. Ebből tollasodnak - bukásig.
Ez rendszerveszteség sajnos - amibe beletörődni persze nem szabad.
Mindkét oldal mindig sáros.
jellemzően egymást a választások környékén mártogatják be a szükséges mértékig illetve a bemártások lehetőségével egymást is sakkban tartják.
Néhány parasztáldozat pl Hunvald, Hagyó persze pellengérre kerül, de nagyjából azok is megússzák - ahhoz képest amit tettek.
Az érdekes kérdes persze hol Mekkora a rendszerveszteség. A legbüdösebbek pl az ún. tanácsadói szerzódések, ahol az egyik piaci szabadáras szolgáltatást nyújt - gyakorlatilag ellenőrizhetetlen tartalommal: mesterséges jogcím közpénz kifizetni... a tocsikolással kezdődött hajdanán de ezrféle módon zajlik.
Paksot mindkét bagász meg akarta csinálni.
Pontosabban: mindkét bagázs maga akarta megcsinálni - a maga csapata busás hasznára. Sok tanácsadói szerzódést túlárazott megbízást bele lehet rakni a kedvezményezetteknek.
Egyébként valószínűnek tartom, hogy valóban közérdekünk is - van ugyanis logika abban, hogy a nonprofit energia növelheti a gazdaság versenyképességét.
(A profit nem az amiből az energiaszolgáltatás korszerűsítését fedezik/visszaforgatnak a szolgáltatásba, hanem amit afölött fölöznek le).

Na szóval dessék megpróbálni a dolgokat józanul és demagógia kisérlet nélkül szemlélni.

Az egyik párt kutya a másik eb...
a baj a rendszarral van meg a közösség értékrendtelenségével, mely szabadon hagyja garázdálkodni az ember állatját kövérre hízlalta az individuumok híúságait mindenféle liberalizmus ürügyén...

Amíg joggal mondják rád, hogy a korrupció az amiből téged kihagytak - addig nincs min nyafogni. Azt kapjuk amit érdemlünk.

JohnHenry 2014.02.06. 09:26:24

@==T==: 30 milliárd euró? forrás?

==T== 2014.02.06. 09:27:03

@ob.szerver: Nana, azért ez nem így van. A 30% az kb. nettó.

==T== 2014.02.06. 09:31:08

@JohnHenry: 30mrd eurónak megfelelő. Kb. ennyivel nőtt a hazai államadósságon belül a devizahitelek aránya. Nem mind euró, vagy benen dollár, jen, stb.

Forrás: elég könnyen kiguglizható, keresd meg. Ajánlott keresőszó: magyar államadósság alakulása, összetétel, stb.

Hüvelykujjszabály: mivel a magyar GDP durván 100mrd euró, 1mrd euró a GDP1%-a.

♔batyu♔ 2014.02.06. 09:34:07

Az ugyanekkora IMF hitel, ugyanekkora kamattal hány munkahelyet teremtett, hány Kw áramot állított elő és mennyi idő alatt kellett visszafizetni?

Na és persze milyen feltételekkel adták.

==T== 2014.02.06. 09:37:05

@csababácsi: Valószínűleg importálják az áramot, vagy hőerőművekkel állítják elő.

Más se hiányzik Magyarországra, mint pl. egy új lignitüzemű erőmű príma kis külszíni fejtésekkel.

Ami a zöldenergiaát elleti, egyedül a geotermikus játszhatna, de sajnos tudtommal ahhoz alacson a gradiens - bár ki tudja.

Nap/szél szóba sem jöhet, mivel a stabil áramellátáshoz egyfelől a paksinál jóval nagyobb kapacitást kellene kiépíteni, majd - mivel termelés/felhasználás időben eltér - valahogy gondoskodni kellene az energia tárolásáról ÉS annak megfelelő időben történő visszanyeréséről.

Szivattyús tározózás nemigen jöhet nálunk szóba. Amit lehetne csinálni, hogy hidrogént fejlesztenek a nap/szélenergiából előállított áramból, majd azt elégetve (zárt rendszerben) állítanak elő tiszta, a hálózatra terhelhető energiát.

Csak sajnos ez jelenlegi árakon többszöröse lenne Paks2-nek (+ hitelt se nagyon kapnánk rá)

flort 2014.02.06. 09:42:30

@==T==: Mivel Te szemlátomást szakértő vagy, feltenném a kérdést, hogy a napsugaras Csehországban hogyan éri meg több ezer négyzetméteres napelem-telepeket kiépíteni?

Kámasuka 2014.02.06. 09:47:25

'A kormány a paksi bővítési szerződés kapcsán pontosan ugyanazt az ócska marketing stratégiát nyomja, ami miatt a hitelközvetítőket megutáltuk a válság előtt.'

Nem utáltuk meg a hitelközvetjtőket a válság előtt.

Kámasuka 2014.02.06. 09:48:28

@flort: Csehországban ugyanúgy marginális a napelemek termelte áram mint mindenhol máshol.

Kámasuka 2014.02.06. 09:51:39

@csababácsi: 'Mióta 20 évvel ezelőtt leállította Olaszország atomerőmű-programját, az ország a világ legnagyobb energia-importőre lett.'

www.origo.hu/nagyvilag/20080523-olaszorszag-ujrainditana-atomeromuveit.html

Gera 2014.02.06. 09:53:21

@csababácsi: Lengyelország kiváló példa, korszerűtlen szénerőművekkel termelik a villamosenergiájuk nagy részét és éppen most akarnak építeni két 3000MW-os atomerőművet...

Gera 2014.02.06. 09:57:09

Komolyan nem értem, mit akarnak egyesek. Lehet valaki környezetvédő, aki vadul ragaszkodik a nap- és szélenergiához, de azt felejtse már el, hogy olcsó lenne. Ezek SOKKAL többe kerülnek, mint az atomerőmű. Ami olcsóbb, az a gázerőmű, úgyhogy akinek a költségekkel van baja, az legyen szíves az import orosz gázzal működő gázerőműért síkra szállni.

turbocat 2014.02.06. 10:00:02

a képlet a következő: nagy pízér építünk magunknak atomot, aztán szintén nagy pízér megvesszük magunktól......., szívunk mint a torkosborz a nyomóoldalon, közben pedig putyin édesdeden lófaszokról álmodik a seggünkbe !!!

flort 2014.02.06. 10:00:17

@Kámasuka: elhiszem. A kérdés erre utalt: "Nap/szél szóba sem jöhet, mivel a stabil áramellátáshoz egyfelől a paksinál jóval nagyobb kapacitást kellene kiépíteni, majd - mivel termelés/felhasználás időben eltér - valahogy gondoskodni kellene az energia tárolásáról ÉS annak megfelelő időben történő visszanyeréséről." Ott szóba jött.

Egyébként ha már itt tartunk, egy időben azon merengtem, hogy van egy sor épület (közintézmények, hivatalok, iskolák), ahol az energiafelhasználás nagy része potenciálisan napsütéses időszakban történik, akkor miért is nem lehet a tetőkre helyezett táblákkal legalább részben fedezni a szükségletet. Aztán néhány éve hír volt, hogy valamelyik pesti (vagy budai) önkormányzat és egy kórház ezt meg is csinálta, tehát a dolog nem lehetetlen.

Mondjuk ettől tök független, hogy az oroszokkal történt tárgyalások nem igazán a kívánatos társadalmi és szakmai nyilvánosság előtt zajlottak.

Mindegy.

Kámasuka 2014.02.06. 10:09:14

@flort: Magyarországon is vannak napenergia telepe, Szlovákiában is. Arról meg Csehországban sincs szó, hogy ez lenne a megoldás az energiakeresletre. A megújuló és az atom nem egy liga, a megújuló csak kiegészítés lehet.

Nem tudom miért jó a közintézmények napelemeztetése, pár milliomos ismerősömet rádumálták ilyenre családi házon és használják, de az árát nem hozza be soha egyik se.

==T== 2014.02.06. 10:11:06

@flort: EU ámogatással?

Amúgy nem arról beszéltem, hogy kisebb telepeket nem éri meg felállítani, mert azok teljesítményingadozása még kezelhető, hanem hogy a dolog rendszerszinten nem működne, csak ha a termelt áramot előbb eltárolnák, és egyenletesen terhelnék rá a hálózatra.

röhögő 2014.02.06. 10:11:39

@Gera: " Ami olcsóbb, az a gázerőmű, úgyhogy akinek a költségekkel van baja, az legyen szíves az import orosz gázzal működő gázerőműért síkra szállni. "
- Ez nem így van, a gázerőmű drágább mint a szén. Ezért állnak is kihasználatlanul.

==T== 2014.02.06. 10:12:36

@Gera: a zárt rendszerű geotermikus erőművek jelenthetnének megoldást, de azokat se lehet mindenhova telepíteni.

röhögő 2014.02.06. 10:14:23

@==T==: "csak ha a termelt áramot előbb eltárolnák, és egyenletesen terhelnék rá a hálózatra. "
- Ami szintén egy csomó költség. Ha meg huzamosabb ideig nincs szél és nap, akkor arra tartalék kell, kb 90 százalék, ami szintén sok pénz.
Ja ás hálózatot is kell fejleszteni, hogy ha az ország egyik oldalán sok, a másikon meg nincs, át lehessen küldeni. Lásd Németország, 30 milliárd euró kellene csak a hálózatbővítésre.
Ha végigszámoljuk, a szél és nap összességében a duplája az atomnak és a szénnek.

röhögő 2014.02.06. 10:16:37

@csababácsi: Remek példát hoztál.

mno.hu/energia/ket-atomeromuvet-epit-lengyelorszag-1207989

:-))

Nevezd át magad csacskabácsinak! :-))

==T== 2014.02.06. 10:37:59

@röhögő: Így van, de tény, hogy erre kéne menni, ez lenen a kívánatos csapásirány.

♔batyu♔ 2014.02.06. 10:38:54

@turbocat: Aztán ha nem tesznek semmit te még nagyobb pénzért megveszed az oroszoktól és közben pedig putyin mégjobban édesdeden lófaszokról álmodik a seggedbe.

Gera 2014.02.06. 10:48:51

Na, mai index hír, hogy 4-4,5-4,9%-os sávos kamatozású hitelt kapunk az oroszoktól. Ez tényleg kedvező, a büdös életben nem nyújtana nekünk senki ekkora kamatra ennyi hitelt 20-30 éves futamidőre. Hogy a sávos kamatozás mit jelent, azt nem tudjuk, úgyhogy induljunk ki abból, hogy olyan a konstrukció, hogy a 4% csak a parasztvakítás miatt került bele, legyen az átlag kamatláb mondjuk 4,7%. Ez teljesen jó.

Egy 3000 milliárdos hitel törlesztése 4,7% kamat mellett évi kb 230 milliárd. Egy 2,4GW-os atomerőmű évente kb 19TWh áramot termel. Tehát a hitel törlesztése kWh-nként kb 12Ft. Az atomerőmű üzemeltetési költségeire nem tudok pontos számot, az új erőmű nyilván olcsóbb lesz a mostaninál, de tényleg passz, legyen mondjuk 7Ft/kWh, ez reális lehet. Ez így ugye nyilván nem kevés, de azért azt ne mondjuk már, hogy ettől duplájába fog kerülni az áram, meg ilyenek. Most kb 13Ft/kWh-ért adja az erőmű az áramot. Rezsicsökkentés persze nem lesz belőle, ez a dolog kamuzás része egyértelműen. Viszont az erőmű élettartama messze nem húsz év...

Gera 2014.02.06. 10:49:34

@röhögő: A beruházási költség kb a harmada egy atomerőműének emlékeim szerint.

Gera 2014.02.06. 10:52:01

@Gera: Ja és a szénerőmű szerintem fel sem merülhet, ezért azzal nem számolnék.

♔batyu♔ 2014.02.06. 10:53:38

Itt van Paks egyik brókere.

Gyurcsány cége 80 milliót kapott a Paksi Atomerőműtől - "tanácsadásért"

További részletek: kuruc.info/r/2/123593/#ixzz2sXB8bbRA

nemzeti.net/l.php?u=1796633

♔batyu♔ 2014.02.06. 10:56:23

Hálátlanok ezek az MSZP-sek:

"Gyurcsány nem az első baloldali politikus, akiről kiderül, hogy az érdekeltségébe tartozó cég 2010 előtt a paksi atomerőműtől megrendelést kapott. Józsa István MSZP-s képviselő cége 2002 és 2010 között összesen több mint hat és fél milliárd forintnyi megbízást kapott a paksi erőműtől.
A Hír 24 hírportálnak adott interjúban az MSZP-s politikus azt mondta, hogy a több mint 6 és fél milliárd forintos megrendelés "csupán" évi hatszázmillió forint, majd hozzátette: "aki ért hozzá, az tudja, ez nem sok"."

További részletek: kuruc.info/r/2/123593/#ixzz2sXC5wWjJ

Kámasuka 2014.02.06. 11:01:46

@♔batyu♔: Állítólag Paks a szocialista választási kampány fő attrakciója.

Azér ez így elég kemény lesz, hogy minimális stratégia sincs.

Gera 2014.02.06. 11:07:40

@♔batyu♔: Józsáék cége valódi, kézzel fogható munkát végzett az atomerőműben valódi magyar mérnökökkel és egyéb alkalmazottakkal, nem kéne keverni a Gyurcsány féle "tanácsadásokkal".

www.hir24.hu/belfold/2014/02/03/jozsa-istvan-aki-ert-hozza-tudja-ez-nem-sok(1)/

♔batyu♔ 2014.02.06. 11:09:47

@Kámasuka: Saját régebbi korrupciójuk akadályozza azt meg, hogy választási kampányuk fő attrakciója lehessen.

Vegyük Gyurcsányt, aki azért kapott 80 milliót, hogy NÉPSZERŰSÍTSE Paksot.

Józsa István MSZP-s képviselő cége több mint 6 és fél milliárd forintos megrendelése sem építésre szólhatott.

♔batyu♔ 2014.02.06. 11:11:05

@Gera: Persze, hogyne. Aztán a cég 2010-ben hirtelen elvesztette ezt a tudást.

VT Man 2014.02.06. 11:21:26

A posztolónak egy-két adat:

akk.hu/object.c693e119-153c-49bc-bc3d-71f805d83db1.ivy

Devizaadósság 2004-ben: 2919 milliárd Forint
2010 márciusában: 8746 milliárd Forint

Tehát 2004-2010 alatt a devizaadósság (forintra átszámolva)

5827 MILLIÁRD FORINTTAL NŐTT!

Ez 2-szer Paks II.

Gera 2014.02.06. 11:24:39

@♔batyu♔: Nem értem, miről beszélsz. Mondom valódi kivitelezési munkát végeztek, ez nyilván ezer helyen dokumentálva van, járjon után nyugodtan a fidesz. Annyira nem lehetsz tetű, hogy ezt csak úgy hasból cáfolod. Illetve de, sajnos lehetsz.

Az persze nagyonis könnyen lehetséges, hogy a dolog úgy működött, mint a Közgépnél szokásos, hogy dupla áron csinálták a munkát, de ez akkor se ugyanaz, mint ezek a misztikus "tanácsadások", amiknek a konkrét eredménye legjobb esetben valami összeollózott fércmű, de ha lehet, az is titkosítva, "üzleti okokból" persze.

turbocat 2014.02.06. 11:40:34

@♔batyu♔: megdolgozál ma is a pénzedért......, lazíts és kevesebb mákot egyél

Blogger Géza 2014.02.06. 11:43:20

Reméljük, soha nem leszel képviselő...

röhögő 2014.02.06. 11:47:41

@Gera: Ja, csak a gáz ára nem piskóta.

röhögő 2014.02.06. 11:49:14

@♔batyu♔: Medgyesi is kapott, ez közismert.

flort 2014.02.06. 11:52:50

@==T==: fogalmam sincs. Amúgy azt írtad: "Nap/szél szóba sem jöhet..." Az efféle megfellebezhetetlen mondatok alapozzák meg az átgondolatlan és nem végigtárgyalt politikai döntéseket, melyből olyan sok van mifelénk (oktatás, hogy csak egyet mondjunk). Aztán utólag lehet finomítani, hogy jadenemúgy.

Amúgy ehhez mit szólsz?

"Erről az orosz szerződésről is előbb értesültem, mint mások. Azt is előbb tudtam, hogy Orbán eredetileg nem Paks miatt utazott ki Moszkvába, hanem hogy szabad felhasználású hitelt kapjon Putyintól, csak nem azt kapta." (valaki által linkelt Józsa-interjú)

sírjatok 2014.02.06. 12:19:29

@flort: "Amúgy azt írtad: "Nap/szél szóba sem jöhet..." Az efféle megfellebezhetetlen mondatok alapozzák meg az átgondolatlan és nem végigtárgyalt politikai döntéseket,"

hadd pofázzak bele annyit, hogy az ilyen sommás, túlegyszerűsítő fogalmazások leginkább a kommentelés korlátai miatt vannak.
Pl. hosszú lenne leírni a teljes érvelést, amelynek a végén gyakorlatilag kizárja a másik fél az említett erőmű-típusokat, ill. a legtöbb ember nem tudna mit kezdeni az érveléssel, hiszen nem ért hozzá.

Én azért remélem, hogy a politikai döntéseket nem ilyen alapossággal hozzák meg.

Laciii 2014.02.06. 12:22:17

@flort:
Hát ez az, hogy fogalmad sincs.
Ott a link, hogy a németek már megtapasztalták, hogy sokba fáj a zöldítés, meg picit guglizol láthatod, hogy a pánikkeltést leszámítva atomerőműveket terveznek.

flort 2014.02.06. 12:24:39

@Laciii: kérdés: "EU ámogatással?" > válasz: fogalmam sincs.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.06. 14:03:14

@Laciii: Az elétett "(akár)" éppen arra utal, hogy nagyot mondani mi is tudunk. Egyébként a plusz 100% az tök simán reális.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.06. 14:11:38

@Gera: 30 évvel végigszámolva is simán kijöhet, hogy a jelenlegi fogyasztói ár duplája kell. Belekalkulálva a szükséges plusz szivattyús tározót, a feszítettség biztosítására törvényileg előírt többszáz megawattnyi kiegyenlítő gázerőművet (bizony, kevesen tudják, hogy Paks bővítése azzal jár, hogy ilyen is kell hozzá, pusztán fizikai alapokon, még ha a gáz drága is). Nyilván egy dupla akkora atomerőmű nem a jelenlegi költségszint duplája, hanem fellép méretgazdaságosság, ezért a 7Ft/kWh korrekt becslés az üzemeltetésre. De ha tovább is fog működni Paks 2 mint a "garanciális" 30 év, akkor már bizony újfent költeni kell rá, stb. És van egy nagyon komoly gond: a paksi kiégett fűtőanyag tárolása az jelenleg is csak ideiglenes, nincs még kész a végleges földalatti tároló. Ez plusz-plusz-plusz költség, és bőséges lehetőség a háverek kitömésére. És akkor még mindig nem beszéltünk arról, hogy mi van ha drágább lesz az erőmű, mint a tervezett ár?

Juhász Péter (LMP) 2014.02.06. 14:13:04

@Blogger Géza: Én jobb fej vagyok: remélem lesz ennél nagyobb örömöd még az életben, mint az, hogy én esetleg nem leszek képviselővé.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.06. 14:15:43

@VT Man: Igazad van, de ugye nem gondolod, hogy az, hogy ezt a mostani hitelfelvételt rosszallom, az azt jelenti, hogy az ország szocik általi eladósításának meg örültem? Ez nagyon gonosz logika... Amellett az a sok hitel szépen folyamatosan lett felvéve, most meg egy kétnapos útról baráti látogatás alatt öszehozott kontóról beszélünk. Van azért műfaji különbség.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.06. 14:17:39

@Kámasuka: Bocs, én már a válság előtt tudtam, hogy nem korrektek.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.06. 14:24:11

@KovA: Oh én ész! Nyilván külföldről devizahitelt illik felvenni, nem te döbbentesz rá. De mi lenne, ha nem vennénk most fel? Hmm? Számomra nem az a bölcs, aki minden hibás döntést meg tud indokolni, hogy "amióta a világ a világ, azóta lopnak, fogadjad el ezt". Az simán csak fásultság, és látszat-bennfentesség. Könnyebb elnyomni minden panaszkodónak, hogy "hidd el öcsém, így megy ez", mint felállni a fotelből, és tenni valamit. Széll Bernadettnek és Schiffer ANdrásnak is biztos ezerszer kényelmesebb lenne a normális polgári foglalkozásuk keretében éppen stresszmentesen tenni-venni az irodájukban, mint 300 bérelt bitang rosszalló megjegyzései közepette próbálni ráébreszteni a közvéleményt, hogy nem egy sima völgyhídról van szó, nem is egy szaros metróról, hanem egy kibaszott felesleges atomerőműről és annak brutális költségeiről!

Laciii 2014.02.06. 14:25:45

@Juhász Péter (LMP):
"nagyot mondani mi is tudunk"
Hát éppen ez az, ez mitől más? Demagógia helyett értelmes, tényszerű kommunikáció lenne más.

Laciii 2014.02.06. 14:28:24

@Juhász Péter (LMP):
"... Amellett "
És a szokásos mosdatás, szóval az mszpbe beépült részhez tartozol.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.06. 14:29:38

@Laciii: Ez a mondat a posztban egy irónikus megjegyzés volt, arra utalva, hogy az "akár" szó használatával mi is tudnánk gerjeszteni az indulatokat. Hiszen mivel megyünk szemben? Rogán Antal a minap már egyenes áramárcsökkentőnek nevezte a paksi bővítést. Hát hogyne! Tényszerű kommunikációt visz az LMP és számos független szakértői csoport is immár évek óta, a jelen helyzetben pedig az első hírek óta.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.06. 14:32:25

@Laciii: Ott van a nevem mögött, hogy LMP-s vagyok. Milyen szövegkörnyezetben láttál mostanában bármi utalást arra, hogy az LMP-nek lenne az mszpbe beépült része??? Az "Amellett" rész előtti másik mondatot is olvasd el, kérlek.

Laciii 2014.02.06. 14:44:50

@Juhász Péter (LMP):
Csak megjegyzésképpen:
Mondhatnám, hogy Juhász Péter demagóg, de nem mondok ilyet.

Te már észre se veszed, hogy ugyanolyan demagóg vagy?

Juhász Péter (LMP) 2014.02.06. 15:09:20

@Laciii: Erre én most azt írom, hogy nem, nem gondolom, mondd meg hogy mitől vagyok demagóg. Erre te majd azt írod - frappánsan!!! - hogy hát, aki nem tudja magától, annak kár magyarázni... és ezzel kiválóan hoznánk is a fórumos trollszínvonalat. Más ötlet?

Laciii 2014.02.06. 15:30:41

@Juhász Péter (LMP):
A pökhendi nagy arc már megvan azt látjuk.
Attól vagy demagóg, hogy utalgatsz ... amellett hozzáfűzésekkel mosdatásba kezdesz. Az akár 200%-al hangulatot keltesz utána meg terelsz, hogy nem is úgy gondoltad.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.06. 16:02:30

@Laciii: Laci, őszintén: tényleg én vagyok ebben a képletben a leghitványabb arc, nem pediglen az, aki ezermilliárdokkal megterheli a jövőnket? Tényleg velem akarsz vitázni arról, hogy 200%-ot mondani az demagóg és méltánytalan? 24 órával ezelőtt arról győzködtek más kommentelők a Mandineren, hogy az LMP semmit nem tesz, pedig ezek ellen fel kell venni a kesztyűt, és lemenni a csatornába. Ehhez képest most meg szememre veted, hogy célt tévesztettnek gondolom a panaszodat a 200% ügyében? Nagyon szívesen kihozom egyébként a 200%-ot, minden kamu nélkül. Először is vegyük észre, hogy nem a következő évekről van szó, hanem tizenhuszon évek múlva esedékes árakról. Azok akár a dolgok változatlansága mellett is simán emelkedhetnének 200%-kal. Hiszen a nyolcvanas években is sokkal olcsóbb volt a rezsi, mint most. De ha Paks2-ről beszélünk, akkor - ahogy fentebb egy olvasó hevenyészett számítása kihozta, olyan 20 forint körüli lesz csak az erőmű önmagát fedező ára (szerintem egyébként több, hiszen eurohitel, márpedig mi leszakadni fogunk az EU-tól, nem felzárkózni). De nincs benne a kiegyenlítő erőművek ára, nincs benne a tervezett vízművek költsége, nincs benne a hálózatfejlesztési ütemek költsége, nincs benne az adó, és nincs benne a tárolási infrastruktúra költsége. Plusz, nincs benne az óvatossági tartalék (amit egyébként eufemizmus óvatosságnak mondani, hiszen éppen a politikusok óvatlansága miatt van szükség erre). Mindezek együttesen jó eséllyel szépen összehozhatnak egy 200%-os áremelkedést. De attól még nyugodtan tarts engem demagógnak, ne azt, aki ártatlan, félrevezethető nyugdíjasoknak és időhiány meg hozzáférés okán alulinformáltságban szenvedő közép- és alsóosztálybeli tömegeknek azt ígéri, hogy Paks bővítése révén olcsóbb lesz az áram, és már "csőben van a negyedik meg ötödik rezsicsökkentés." Örülök, hogy nincs nagyobb bajod, mint az én stílusom, meg nagy arcom.

Laciii 2014.02.06. 16:17:59

@Juhász Péter (LMP):
Én nem a leghitványabb meg kevésbé hitványak közül szeretnék választani az az én bajom.
Szeretnék konkrét értelmes programok és nem demagóg fröcsögés alapján választani az az én bajom.
Ha ehhez vissza kell mennem külföldre az is az én bajom.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.06. 16:25:34

@Laciii: Egy mondatommal van bajom, és akkor már minden demagóg fröcsögés? Ha nem tetszik egy blogbejegyzésben egy mondat, vagy ha egyáltalán nem tetszik egy blog, vagy maga egy képviselő, az nem jelenti azt, hogy ne találnál az adott pártnál értelmes programot. Gyere el holnap a Millenárisra a kampánynyitónkra, elmondjuk. Elmondom akár a saját részemet is. Ez egy blog. Senki sem olvasná, ha letölthető pdf-eket tartalmazna. Az más műfaj.
Az egyébként a vicces hogy a nemzeti fenntarthatósági program, meg a nemzeti energiastratégia, amik hatályos, parlament által elfogadott anyagok, azokon kellene végigmenni. Azokban nincsen óriás atomerőmű. De úgy fest, hogy az íróasztalfióknak készültek.

Laciii 2014.02.06. 16:31:56

@Juhász Péter (LMP):
És mielőtt írnál, hogy nem voltam elég konkrét.

20 éves viszonylatban nyilván jelenértéken számol az ember, aki nem az demagóg.

Az adó meg százalékosan nem tud emelni, a kétszer annyin kétszer annyi az adó, de az pontosan kétszer annyi marad ettől. Ez is demagóg, hogy adóval akarsz riogatni mikor nyilván nem változtat az arányon.

Laciii 2014.02.06. 16:44:04

@Juhász Péter (LMP):
Ha csak egy mondat lenne. Hirtelen még egy:
"hogy a külföldieknek válunk kiszolgáltatottá?"
Sorold szépen milyen helyi erőforrásaink vannak amik miatt jelenleg nem vagyunk kiszolgáltattok és le lesznek építve, hogy kiszolgáltatottá VÁLJUNK.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.06. 16:52:47

@Laciii: Ez megint óriási. Felhozok 10 különböző sokszázmilliárdos tételt, te belecsimpaszkodsz a legkevésbé kifejtettbe, az adóba. Nos, nem akartalak félrevezetni. Azt gondolom (gondoljuk) ugyanis, hogy lesznek új adónemek. Ahogy az elmúlt 25 évben is csak nőtt az adóteher az energiaszektorban, ugyanez a trend folytatódni fog. Megjelentek a karbonkvóták, a szerkezetátalakítási terhek, az infrastruktúrafejlesztés állami terheit ellensúlyozni képviselt adónemek, stb., ez a folyamat folytatódni fog. Tényleg a legrosszabbat feltételezed rólam, hogy ilyen olcsó trükkhöz folyamodnék? Az van, hogy nehéz elképzelni, de tényleg összejön a 200%. Igen, akár nettósítva is. Ami pluszpont ahhoz képest, hogy Rogánék soha, semmilyen körülmények között nem hajlandók reálértékeket egymáshoz viszonyítani. 1998-as fogyasztói gázárat olyan simán csapnak 2010-es mellé közös oszlopdiagramra, mint a pinty. Bónuszpont, mikor az X tengely nem a nullánál metszi az Y-t, hogy az oszlopok egymáshoz képest még durvábban eltérő méretűek legyenek. De én vagyok demagóg.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.06. 16:54:35

@Laciii: Soroljam szépen? Kutyaláncot fel kell vennem hozzá? :)

Juhász Péter (LMP) 2014.02.06. 16:57:48

@Laciii: De hogy kedves legyek, eleget téve a csuklóztatásodnak: a függőséget lehet diverzifikálni, hogy ne legyünk egy az egyben kiszolgáltatottak egyetlen partnernek. És van egy időtényező is: ha nem most hozunk döntést, hanem több különböző beruházásból válogatunk, esélyt adva annak, hogy változik közben a világ, akkor lehet, hogy elég egy sokkal kisebb atomerőművel kiváltani az elöregedő paksi blokkokat. És lehet, hogy az már nem a mostani technológia kell legyen.

Laciii 2014.02.06. 17:03:15

@Juhász Péter (LMP):
Vagy akár érdemben is válaszolhatsz. Te azt mondtad, hogy egy mondatod ragadtam ki, erre én konkrétan idéztem egy másik szép demagóg példányt.

Persze nem kötelező válaszolni, nemrég volt is egy ilyen videó az indexen, persze rajtad múlik, hogy lehet-e más.

Laciii 2014.02.06. 17:09:03

@Juhász Péter (LMP):
Na így kellett volna a riogatás helyett.
Ettől persze még az idézett riogatás demagóg módszer marad.

röhögő 2014.02.06. 17:17:10

@Juhász Péter (LMP): El tudod mondani a negyedik generációs atomerőművek közül melyik van kereskedelmi állapotban, melyiknek van kereskedelmi engedélye és melyik hogy működik?
Nem? Gondoltam. Akkor ne szójjá bele!

röhögő 2014.02.06. 17:18:57

Na az biztos hogy LMP-re sosem fogok szavazni.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.06. 17:24:59

@röhögő: Üdvözöllek a beszélgetésben, engedd meg, hogy hadd szóljak bele. 2014-et írunk. Még 10 évig nem szükségszerű elkötelezni magunkat Paks kiváltása mellett. Látod előre a következő 10 év találmányait, vagy csak gyűlölködni jöttél?

röhögő 2014.02.06. 21:34:33

@Juhász Péter (LMP): Hát az atomreaktorokról van némi fogalmam. Több 4. generációs reaktor fajta van, ebből több már most tudottan zsákutca. Amíg egy új típusú reaktorból kereskedelmi termék lesz, az 10-15 év. Akkor nekiállhatunk építeni.
A kavicságyasok becsődöltek, törnek a grafit golyók.
A tóriumos sóolvadékos a tórium közvetlenül a hasadási zónában tartózkodása miatt sok U232 leányelemet termel. A magashőmérsékletű gázhűtésesek hűtés gondok miatt leolvadás veszélyesek, a szuperkritikus vizesek a víz magas relatív permittivitása miatt problémásak a reakcióba lépő cirkónium miatt, a spallációsok energia mérlege szar.
Szóval nekem van fogalmam az atomreaktorokról és azt tudom hogy jelenleg nincs megalapozott új reaktor fajta, ha lenne is, mire abból kereskedelmi, megfelelő reaktor tapasztalati évekkel rendelkező eszköz lesz, addigra már csak a régészek fogják tudni hol volt a paksi atomreaktor.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.06. 22:02:09

@röhögő: Téged, mint szakembert hogy érint, hogy hopp, egyszer csak megköttetett ez a kiváló üzlet?

röhögő 2014.02.06. 22:24:23

@Juhász Péter (LMP): Remekül. Mindig is utáltam Orbán, de most helyesen cselekedett. Államférfiként, nem tökölt.
Az orosz reaktor remek és remek üzletet kötött.
Választási fogásként is jó.
A buta fideszesek úgyis mennek utána mint a birka. Az értelmesek felfogják hogy ez jó. Az emeszpé vagy nem szól semmit, vagy szembeköpi magát, mint most teszi.
Az üzlet jó. Csak akkor fizetünk ha működik. Az ország sokkal függetlenebb lesz energia ellátás szempontjából, az oroszoknak pedig egy fontos, presztízs üzlet egy az EU-ban épített 3. generációs reaktor.
Kár ezen lovagolni az LMP-nek, mert aki zöld az amúgy sem szavazna a fideszesekre. Aki meg értelmes, azt tudja hogy ez a reaktor kell, mert ha alaperőmű nélkül maradunk, aranyért fogják nekünk adni a zsinóráramot.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.06. 22:40:16

@röhögő: Engem meggyőztél. Ha holnap eladja a vízkészletet a szomjas kínaiaknak, szavunk nem lehet. :)
Komolyra fordítva: ha az üzlet jó, a partner kiváló, akkor miért nem lehet közzétenni a számokat? Miért sunyin kell kimenni aláírni, tagadva azt is, hogy oda készül? Miért nem lehet normális versenykiíráson végigfuttatni? Azzal, hogy az ország lakossága azt demonstrálja, hogy emiatt szeme sem rebben, és kicsit sem rosszallja, hogy a feje felett döntöttek, tehát ha ez ilyen simán megy, akkor az innentől legitimál minden más önkényuralmi megoldást. És ez az elsődleges és legnagyobb gond. És minden sietség és sunyítás csak azt sugallja, hogy valami nem kóser az üzletben.

röhögő 2014.02.07. 05:35:03

@Juhász Péter (LMP): Ekkora üzletnél értelmetlen a közbosszantás. Van egy csomó kapcsolódó üzlet, politikai érdek.
Sajnos ez egy olyan ügy ahol bizony fel kell vállalni hogy az ország feje felett dönt valaki. Emlékezzünk csak Bős-Nagymaros esetére!
A vízkészlet eladása ugyebár meg meredek hülyeség, ezt betudom egy a politikusoktól megszokott populista marháskodásnak. Ennél jobb csak az lett volna ha a levegő eladásával jössz.

flort 2014.02.07. 08:26:53

@sírjatok: "Én azért remélem, hogy a politikai döntéseket nem ilyen alapossággal hozzák meg."

Bocs, de ezt egy nap késéssel sem tudom kihagyni:

igyirnankmi.blog.hu/2014/02/06/a_torvenyalkotasi_vilagrekord_ara#comments

Ennek az országnak tényleg annyi.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.07. 09:54:48

@röhögő: Ha a hulladékgyűjtés megkedveltetésére ki lehet fizetni 1 milliárd forintot, akkor szerintem Paks bővítésének megindoklására is szánhattak volna némi energiát.
A vízkészlet eladás NYILVÁN meredek hülyeség, annak érzékeltetésére hoztam fel példának, hogy innentől bármit meg lehet tenni, mindenre azt lehet mondani, hogy komolyabb ügy, semmint hogy a nyilvánosságra tartozna. Saját tapasztalatom azt mondatja velem, hogy minden olyan ügy, amit azért kezelnek titkosan, mert az emberek úgy sem értenék, az 99%-os valószínűséggel azért történik így, mert lenne az emberek között olyan, aki jogosan háborodna fel bizonyos részleteken. És ezek az ügyek, ahol nincs semmilyen kontroll, a melegágyai annak, hogy elharapódzon a korrupció a normális méreteknél is jobban. Ha egy híd vagy egy lakóépület a korrupció áldozatának esik, akkor esetleg összedől. Ha egy atomerőműnél történik ez, akkor kicsit súlyosabbak lehetnek a következmények.

röhögő 2014.02.08. 08:17:19

@Juhász Péter (LMP): A helyzet az, hogy olyan típussal, mint a paksi, sosem volt komoly baleset. A Three Mile Island ügy nem járt túl sok kibocsájtással. A windscalei ismert grafit probléma, az amik nátriumosa még az ötvenes években szintén teljesen más típus. Két nagy van, a csernobili és a fukusimai. A csernobili egy egészen extra eset, talán atombuzi ír róla egy posztot egyszer, én lusta vok.
De azt leírja miért nem lehet nagy megfutás Pakson.
atombuzi.blog.hu

Fukusima, pedig egy egészen elavult, a 70-es években épített, egykörös reaktor volt, amiről rég tudták hogy baj lehet vele, mire jött egy extém katasztrófa. Még így sem lett volna nagy baj, ha nem tökölnek a japcsik.
A korrupcióról pedig. Ha ilyet írsz egy atomerőműről, akkor nyilván fogalmad sincs, hogy a nemzetközi egyezmények milyen ellenőrzési előírásokat tartalmaznak már építés közben. Nekem van olyan kollégám aki NAÜ ellenőr. Mesélhetne neked építés alatti reaktortartály röntgenezésről, lepecsételt reaktorokról, grammra elszámolt üzemanyagról.

Juhász Péter (LMP) 2014.02.08. 23:22:32

@röhögő: Én biztos vagyok benne, hogy az atomenergiában dolgozó szakemberek Paks bővítése kapcsán ugyanolyan körültekintően járnának el, mint minden más komoly építkezésnél a szakemberek szoktak. A probléma az, mikor az ellenőrizetlenség miatt a szakemberek közé nem szakemberek szivárognak. MINDENHOL lehetnek ejtőernyősök, csókosok, nem szakmai alapon odakerülő emberek. Az ellenőrizetlenség, a politikai és civil kontroll hiánya semminek sem tesz jót. Nyilván a kontrollnélküliség az megolajozza a dolgokat, nincsenek viták, nem kell jelentéseket írni, szépen haladnak a dolgok. De mindenhol emberek vannak. Bizonyosan komoly ellenőrzési dokumentáció hivatott elejét venni a baleseteknek a kőolajkitermelésben és a tengeri közlekedésben is. Aztán a parthoz közelhajózó, majd felboruló óceánjárók, vagy a napokon át eltussolt tengeri fúrótorony-katasztrófák mindig rádöbbentenek minket, hogy a legkomolyabb szakmákat sem kíméli az elkényelmesedés, a belterjesség, a mundérbecsület.

Göntér László 2014.02.09. 17:40:48

Mi van akkor, ha a paks2 felépítésére kapott pénzt, nem atomerőmű építésére, hanem másra használják fel? Az oroszok futhatnak fűhöz – fához, hogy visszakapják a pénzüket. Elzárhatják az olaj és a gázcsapokat, de mi úgy ítéljük meg, hogy így az oroszoktól teljesen függetleníthetjük magunkat, amit már régóta tervezünk. Valószínű, hogy katonailag nem támadnak meg minket, hiszen mi már a NATO tagjai vagyunk és a NATO tagországok megvédenek minket. Úgy tűnik, hogy egy ilyen forgatókönyvet nem lehet kizárni.
süti beállítások módosítása