HTML

Pest megye 5. vk.

Csomád, Csömör, Dunakeszi, Erdőkertes, Fót, Göd, Veresegyház polgárai! Térjünk vissza a jövőbe! Javaslata van? Írjon: peter.juhasz@jpl.hu

Bemutatkozó

jp01.jpg

Juhász Péter (LMP) életrajza itt elérhető

Április 6-án az LMP ismét bejutott a Parlamentbe, ezúton köszönöm szavazóinknak!

A 2014-es parlamenti választások során a kampányomra elköltött pénz: 791096 Ft

Kövess!

2014.01.28. 22:38 Juhász Péter (LMP)

Szavazz Süsüre, és biztonságban leszel!

Avagy mi köze a magyar társadalmat romlásba vivő korrupciónak és Süsünek egymáshoz?

Pár hete élvezhetem a jelöltség hivatalos tényét, de máris én vagyok a korrupt politikus! Számítottam rá, köszönöm, jól viselem. És itt most nem arra gondolok, hogy a nevemet rögtön összekeverik valaki máséval, hanem hogy friss indulóként azonnal egy általános politikusképpel azonosítanak. Tisztában vagyok vele, hogy nem nekem szólnak a kritikák, hanem a rendszernek. Hiszen mit látnak az emberek nap mint nap? Nyilvánosan élnek vissza „a politikusok” a közpénzekkel, sőt, már a privát pénzekre, tulajdonokra is szemet vetettek: trafik, föld, üzletrész, piaci részesedés… a megye, az ország, a bolygó, az univerzum. Ilyen környezetben nyilván csak két oka lehet annak, hogy valaki politikusnak áll: vagy teljesen idióta, vagy velejéig romlott a csávó, és a pénzre utazik. Valójában azt, hogy ez utóbbit feltételezik rólam, vehetem bóknak: hiszen ezek szerint legalább nem nézek ki teljesen idiótának… (ostobatroll12345: „de, teljesen idiótának nézel ki és a pénz miatt csinálod”)

Bevallom, teljesen önző érdekek hajtanak arra, hogy indulok a választáson: nem bírom a repülők fedélzeti kosztját. Francnak se hiányzik, hogy mindig röpködjek, ha majd látni akarom a fiamat. Mert ha nem lesz rá mód, hogy megfizethető áron normális oktatáshoz jusson, akkor bizony le fog lépni, és nehéz szívvel bár, de segíteni fogom őt ebben. Vagy – és ez a nehezebb – találunk addig megoldást arra, hogy az értelem uralkodjon el ebben a hazában és ne az aljas, kisstílű, mindent a maga szintjére visszarántó, műszálas zsigeri irigység.

És igen, anyagias is vagyok: a középosztálynak ahhoz a szerencsétlen rétegéhez tartozom, akik olyan 30-40%-kal többet kell dolgozzanak, hogy fenntartsák azt az életszínvonalat, amit 5 vagy 10 évvel ezelőtt „élvezhettek”. Hova fog ez vezetni? Hogy egy szerencsétlenül stresszes napon történik valami, és onnantól kezdve az egészségügyi kiadásaim messze meg fogják haladni a szorgos munkával elérhető bevételeimet. Ön hogy van ezzel kedves olvasó? A maga szíve sose fáj?

Szóval most még talán belefér még egy adag plusz stressz, abban a reményben, hogy most az okokra tudunk hatni, és nem a következményeket orvosoljuk. Ez lenne minden politika lényege egyébként: ne tüzet oltson, hanem előzze meg a problémát.

Jelen helyzetünkben egyébként a probléma egy jelentős része, amire a politikának megoldást kell találnia, az a politika saját maga. Nevesítve: a korrupcióról van szó. Aminek kapcsán mindenki a politika felelősségét szokta emlegetni, hogy fejétől bűzlik a hal, de ha mondjuk egy ÁFA-csalás kapcsán rendezett tüntetésen nem százharmincketten jelennénk meg, hanem félmillióan, akkor lehet, hogy a hal feje szégyenkezve leesne a hal testéről.

A magyar társadalom korrupcióról alkotott véleményét jelenleg leginkább Fábry Sándor testesíti meg: mint azt egy hosszabb interjúban nemrégiben kifejtette, a bukott baloldalra morális okokból nem fog szavazni, a virulens jobboldalt választja, de reméli, hogy áprilistól majd kevesebbet lopnak, mert néhány dolog már az ő – nyilván borzasztóan kifinomult – morális mérőrendszerét is sérti. Külön blogbejegyzést érdemelne, hogy vajon mi kellene ahhoz, hogy Fábry Sándor komolyan fontolóra vegye, hogy megélhetési okokat félretéve azt mondja, hogy „köszönöm, ez az én gyomromnak is sok”. Más párt persze neki szóba sem jön, csakis olyanokra hajlandó szavazni, akik potenciális győztesek, nyilván mindig érdemes a győztesekhez tartozni, kiváló túlélési stratégia.

Nekem egyébként van egy rendhagyó elméletem, hogy a 30-as, 40-es korosztály miként alakított ki ilyen bizalmi viszonyt a korrupcióval.

A magyarok kiskoruktól fogva szocializálódnak a korrupció megtűrésére három népszerű mese által.

  1. Süsü a sárkány – Nem konkrétan a sárkány az aggályos, hanem a kóbor királyfi, aki rögtön az első epizódban szert tesz egy egész birodalomra a legaljasabb eszközökkel egy csepp vér nélkül, sőt még a kékhajú ájuldozós királylányt is megkapja! Először is a bajvívásra betolja a szellemi kapacitások tekintetében erősen korlátozott Süsüt, több módon is kijátszva a rendszert: noha a kiírás arról szól, hogy le kell győzni a sárkányt, ő eleve arra játszik, hogy a sárkány nyerjen, ezzel megvalósítja az eredendő bűnt: bajt hoz az országra. Teljesen nyilvánvaló, hogy az elejétől tisztában van azzal, hogy a sárkánynak nem fog kelleni se a fele királyság, se a fajtájától különböző királylány, és így ő, a királyfi rendelkezhet majd minden fölött. Ugyan leleplezi a sárkányfűárust, aki kamu fűvel kínál biztonságot az embereknek, de efölött hajlandó szemet húnyni, hogy az finanszírozza az ő hatalomszerző kampányát, oly módon, hogy védelmi pénzt kér tőle, lepaktál a sunyi tőkéssel, hogy a pénzből lovagi páncélt vehessen a bajvíváshoz. Ha lenne pártszékháza, biztos eladná 10 aranyért… És ez a királyfi utána epizódokon át bizonyítja, hogy valójában semmivel sem ügyesebb országirányítási kérdésekben mint zömök zöld cimborája, ugyanakkor soha senki sem mond neki ellent, hiszen a barátja érdekérvényesítési képessége meghaladja a legitim hadseregét.
  2. Mekk Elek az ezermester – Meggyőződésem, hogy ennek a mesének jelentős a felelőssége abban, hogy Magyarországon semmi becsülete nincs a szakértelemnek, a munkának, és soha senkinek sem kell felelősséget vállalnia a vállalkozás keretében elkövetett trehányságért, szabálytalanságokért és visszaélésekért. Noha arra kellene, hogy tanítson minket a mese, hogy pár fillér előnyért ne bízzunk egy jött-ment senki munkájában, arra sosem mutat alternatívát, hogy akkor mégis kit kellene választani helyette. Ráadásul több epizódban is bebizonyosodik, hogy ő bizony nem olcsó: családok mennek tönkre a ráköltött pénz miatt. Komolyabb felelősségre vonást sosem kell elszenvednie, egy epizóddal később új köntösben bukkan fel, újabb szakmát sároz be, nem veti ki magából a társadalom igazán soha. Minden megbízója elmegy a falig, egyik sem bont vele szerződést az első gyanús mozzanatnál, hanem képesek elmenni vele tűzön-vizen át, egészen addig mikor már ember (állatbáb) -életeket veszélyeztet a felelőtlen magatartása. Ha tovább tartott volna a sorozat, akkor az egyik epizód biztos arról szólna, hogy noha egy hídépítés során nem fizette ki alvállalkozóit, azért kap megbízást egy másik hídra is, és később atomerőműre. Horgolt atomerőmű, az milyen cuki lett volna?
  3. Macskafogó – Noha a legkomolyabb megaláztatásokat kell elszenvednie az egértársadalomnak a macskamaffiától, az egerek sosem állnak ki igazán magukért, minden bizodalmuk az egyetlen Grabovskiban van. Mindenki bízhat benne, hogy van valahol egy profi csapat, egy felkészült ellenállási mozgalom, ami egyszer csak szárnyat bont, napokon belül felőrli a macskák ellenállását. A jóságossá átnevelő robotbulldog a legkártékonyabb illúzió, ami a magyarok hozzáállásában mai napig tettenérhető korrupció kapcsán: azt sugallja ugyanis, hogy nem te és én vagyunk korruptak, hanem ők, de létezik egy nagyon hatékony és számunkra nagyon kényelmes megoldás, egy Macskafogó, ami rendelkezik egy objektív igazságérzettel, csak a macskákra csap le, és egyetlen perc alatt csinál belőlük jogkövető magatartású állampolgárt.

2010-től 2013-ig magyarok milliói éltek abban a hitben, hogy a Macskafogót Bajnai Gordonnak hívják, majd ő megoldja, és nekik semmit sem kell csinálniuk azért, hogy itt megszűnjön a korrupció: sosem kell nemet mondani a számla nélkül olcsóbb Mekk Elekeknek, és sosem kell ellentmondani az apja haragja elől az országirányítás elorzásába menekülő félkegyelmű kóbor királyfinak. Ha eljövünk az ablaktól, és becsukjuk a zsalugátert, akkor már nem is érint minket a korrupció. Tudjuk, hogy a főtéren a lángot lövellő korrupció szedi áldozatait, és kamu bajvívással tör hatalomra, de bezárkózunk, és csak akkor jövünk elő, mikor már népünnepély van az új status quo okán. Te elhitted? Jaj, ez olyan édi!

Hogy mi is akkor a megoldás? Legkönnyebb lenne azt ígérni, hogy „elszámoltatás”, meg „fejek fognak hullani”. Ez az ígéret az ösztönökre hat, de hazug és könnyelmű ígéret. Ennél egy bonyolultabb válasz adható, ha az ember nem csak szavazatszerzésre gyúr, hanem az ésszerű, igazságos és hosszútávon is fenntartható modellt akarja kialakítani.

  1. Életünk végletesen túlszabályozott, és ebből az is kiderül, hogy nem a szabályok megléte, vagy precíz kidolgozása szab gátat a korrupciónak, hanem a gyakorlat. A jog betűje rendelkezésre áll. Annak helyes használatát, a bíróságok munkáját az biztosítja, ha függetlenítjük őket a parlamenttől, a pártoktól, a kollégiumi szobatársaktól. Ha egy bírónak, egy rendőrnek, egy ügyvédnek, könyvvizsgálónak, adóellenőrnek, vagy egy belső ellenőrnek nem kell félnie attól, hogy retorzió éri, akkor helyesen fog cselekedni: teszi a dolgát, elszámoltat, szerződést semmissé tesz, megvéd minket. Ha a társadalom és a gazdaság szereplői azt látják, hogy az egyenes útról letérve a kockázatok meghaladják a szerezhető előnyöket, akkor nem fognak letérni. És igen, idővel lesznek csúfos példák, magasról bukó arcok, ha ez a rendszer normálisan működik.
  2. A helyes út akkor lesz vonzó, ha könnyebb arra menni, mint más irányba, kicsiben és nagyban is. Ha nem éri meg pöcsölni a kamu útnyilvántartással pár forint előnyért, ha a szerződéses és számlás lakásfelújítás biztonságosabb mint a fusi, ha nem kell félnapokat ülni közintézményekben látszat-dokumentumokért, ha a befizetett adóért érezhetően jobb minőségű szolgáltatáshoz jutunk, és az adót be nem fizető valóban elesik ezektől a javaktól. Ha az orvosnak nem fogja megérni kockáztatni, hogy magánrendelést tart fenn állami infrastruktúra keretében, és ha az illegális szemétlerakó elvesztheti a kocsiját, állását, egzisztenciáját is akár egy félvödör törött csempéért és letaposott kankalinért is.
  3. A pénz kell legyen a gazdaság vérkeringésének plazmája, nem a szívességek és juttatások függelmi viszonyrendszere. Ha mindennek ismerhető az ára, minden termékből és szolgáltatásból létezik prémium, átlagos, és államilag támogatott (ahol a prémiumért fizetett ár segít a támogatás finanszírozásában), akkor mindenki választhat, hogy melyik sorba álljon. Ha azt hazudjuk az embereknek, hogy mindenhez mindenki azonos mértékben fér hozzá, akkor hamar ki fog derülni, hogy egyfelől a kínálat elégtelen, másfelől pedig kialakul egy másodlagos piac, az államtól függetlenül, visszaélőkkel, károsultakkal és haszonélvezőkkel. Egészségügy, nyugdíjrendszer, lakáspiac, közművek, oktatás… mindegyikben sikerült elkövetni ugyanazt a hibát: senki sem merte bevallani az embereknek, hogy ezek pénzbe kerülnek, mert egyfelől hülyének nézte őket, másfelől pedig meg akarta tartani a bizalmukat. Hiszem, hogy az emberek nem hülyék: ha megmondjuk a dolgok valós árát, és a rászorulóknak pedig kínálunk egy korrekten ellenőrzött támogatási formát a szükséges hozzájutáshoz, akkor azt mindenki meg fogja érteni.

„Az emberek nem hülyék” – ez a pont külön kifejtést érdemel. A korrupció elleni legerősebb fegyver a tudáshoz való hozzáférés biztosítása: egyenletes arányban eloszló, megfelelő szintű képzés biztosítja azt, hogy az emberek felismerik: hosszútávon az együttműködés közösségi összes értéke magasabb, mint megannyi potyautas magatartás hozadéka. Nem elsősorban azért, mert aki képzett, az jobban felismeri a csalást, vagy hamarabb dolgozik benne a lelkiismeret. Hanem inkább azért, mert jobban felismeri, hogy hosszútávon nem lesz értelme, ezért megéri a tisztább utat járni.

Szerinted is itt az ideje visszatérni a jövőbe? Kövesd kampányom a Facebookon!

44 komment · 2 trackback

Címkék: korrupció bajnai gordon macskafogó mekk elek pest megye lehet más a politika lmp süsü a sárkány választás 2014


A bejegyzés trackback címe:

https://kepviseloleszek.blog.hu/api/trackback/id/tr735787278

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tortadiagramok lövészárkai 2014.01.29. 21:40:56

A Századvég újabb felmérése szerint a baloldali összefogással a baloldali pártok nem, míg az LMP sokat nyert - számolt be a Mandiner. Azt mindenki sejtette, ha "Gyurcsány-mumus" megjelenik a baloldali asztaltársaságban, az nemigen hozhat érdemi változ...

Trackback: Süsü és a korrupció 2014.01.29. 14:13:01

A magyarok kiskoruktól fogva szocializálódnak a korrupció megtűrésére három népszerű mese által.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doominogame · http://www.doominogame.com 2014.01.29. 11:52:36

Ez mekkora baromság.
Mesékkel magyarázni a korrupciót?
Ritka szar cikk.

Larry Silverstein 2014.01.29. 11:57:43

A teszt alapfelvetése, hogy miért fogják fel a magyarok a korrupciót másképp, mint mások?

Ez azért jó mert nem fogják efl máshogy. Épp egy tegnapi felmérés szerint a szlovákok egy kicsit korruptabbak nálunk, a csehek meg egy kicsit kevésbé.

Úgyhogy a korrupcióval minden OK.

ostvan2 2014.01.29. 12:01:02

Meg lehet csinálni, amit leírtál. Csak ne feledd: mindig a fejtől bűzlik! Tehát olyan kormányfő-olyan parlamenti többség kell, aki a fennt leírt elveket gyakorlatban is betartják.
- az adótörvények a képviselőkre is legyenek érvényesek (a költségtérítés csak számlával igazolva költség)
- a pályázatok kiírása legyen nyilvános, és a döntési szempontok is. Lehet, sőt kell szubjektív elem (a pályázó előélete, korábbi referenciái), ám az nem lehet döntő mértékű és átláthatóan indokolni kell.
- minél kevesebb titkosítás
- Paks ügyében előbb szakmai viták műszaki és pénzügyi tekintetben. aztán a politikusok ezeknek a vitáknak az eredménye alapján léphetnek tovább.
- stb

v2peti 2014.01.29. 12:07:20

János Vitéz (Kukorica János): A munkáltatója által rábízott vagyonktárgyakra (konkrétan a birkákra) nem tud vigyázni, mert a munkaideját szexxel tölti. A felelősségrevonás elől elmenekül, majd önbíráskodik (felgyútja a zsiványtanyát). Ezután a felelősségrevonás elől megint elmenekül és beáll a hadseregbe.
Itt jól teljesít, és a későbbiekben már szerencséje van, mert nem üldözik a korábbi tettei miatt.

Nyomek 2014.01.29. 12:22:49

"2010-től 2013-ig magyarok milliói éltek abban a hitben, hogy a Macskafogót Bajnai Gordonnak hívják, majd ő megoldja"

Ezt nem tudom értelmezni. Komoly, vicc, irónia, elgurult a gyógyszered?

BigPi 2014.01.29. 12:27:45

"Annak helyes használatát, a bíróságok munkáját az biztosítja, ha függetlenítjük őket a parlamenttől, a pártoktól, a kollégiumi szobatársaktól."

Ellenben egy valamitől nem szabad, hogy függetlenítsék magukat. Ez az a közösség ahol gyakorolják a bírói munkájukat.
Sajnos ma ezt a feladatot átadtuk a prolitusoknak.
Valamilyen esküdtszék féleséget kéne visszahozni, hogy az adott közösség erkölcse, morálja megjelenhesen a a bíró döntésekben. Ez által háttérbe szorítva a bírói gyakorlat alkalmazását. Nem felváltva, csak háttérbe szorítva.

Nem hiszem, hogy a bírók, legyenek bármennyire is rendes emberek, helyesen tudná meghatározni egy közösség erkölcsét és morálját. Ennek oka, pedig az oktatásukban rejlik.

Tehát a kérdésem, hogy önnek és az LMP-nek, csak a bírói függetlenség a fontos, vagy az emberek is? Akár annak árán is, hogy emiatt egyenlőtlenségek alakulnak ki az országban?

dr kíváncsivagyok 2014.01.29. 12:39:12

A foldosztogatásról :
"A világcsúcsunkat csak 2008-ban a Robert Mugabe által elnökölt (helyesebben anarchiába taszított) Zimbabwe tudta megdönteni - az azévi infláció 150 000% volt, a csirke ára 236-szorosára nőtt, 10 milliós volt a legnagyobb bankjegy. Mugabe ismerős módszereket alkalmazott: 2000-ben hozott földreformjának eredménye az lett, hogy a termőterületek az uralkodó csatlósainak kezébe vándoroltak, és szakértelem híján hamar tönkre is mentek."

Csakhogy Zimbabve nem kapott milliárdos foldtámogatást a gyarmatosító Eu - tól !!!!

Juhász Péter (LMP) 2014.01.29. 13:02:18

@Nyomek: Attól, hogy te meg én nem hittünk benne akkor sem, még nem jelenti azt, hogy ne lett volna érzékelhető egy ilyen csodaváró hangulat.

Caaroy 2014.01.29. 13:05:45

Szóval elhitted hogy meséktől korrupt a Fidesz? Jaj ez olyan édi!

Macskafogós sikerült kifejezetten erőltetettre, több ezer (1-0-0-0) hollywoodi filmet fel lehetne sorolni ahol a Kiválasztott az egyetlen reménye az univerzumnak, mindenki más pedig semmit sem ér, szóval figyeljük ahogy egyedül elintéz mindent és bízzunk benne. Csak ezeket a főhősöket egy normális ember példaképnek tekinti. Te meg elkezdted a boszorkány üldözést és rámutattál az első bűnbakra akire ráillett a kitalált ideológiád.

Ha ezeket tartzottad a legokosabb gondolataidnak, megérdemled a helyedet az LMP-ben.

Juhász Péter (LMP) 2014.01.29. 13:16:06

@Caaroy: A macskafogónál nem csak az egyetlen főhős az izgi, hanem hogy van egy olyan gép, ami a korruptakból azonnal jóságost farag. Ez a tévhit igenis benne van az emberekben. Nyilván nem a Macskafogó miatt (iróniának szántam a 3 szemléltető példát...), de alapvetően nagyon is kézzelfogható. Hány meg hány baráti beszélgetés szól arról, hogy ezt vagy azt meg kellene büntetni, és akkor majd mindenki rögtön leszokik a lopásról. EZ egy hosszú folyamat, nem olyan, hogy bemegyek a nevelőkutya pofáján, és makulátlan polgárként jövök ki a túloldalon.
Vannak még egyéb gondolataim, a blogok általában arról szólnak, hogy több blogbejegyzés is kerül beléjük, itt sincs ez másként.

JT_Biopower 2014.01.29. 13:42:45

„Az emberek nem hülyék”
... de úgy minden könnyebb ;)

magyar ember teli szájjal 2014.01.29. 14:00:57

A Süsüben királyság van. Ha azt hiszed, hogy az is olyasmi, mint a demokrácia, akkor te nagyob buta vagy. Persze ezért le lehet ostobatrollozni bárkit, de attól még nem leszel okos.

Juhász Péter (LMP) 2014.01.29. 14:03:34

@magyar ember teli szájjal: Tényleg királyság van a Süsüben??? Én meg azt hittem, hogy a Burger Kingben ettek, és azért van a buksijukon korona. De akkor tévedtem, szerencse, hogy szóltál, nem tudom mi lenne nélküled én velem.

Flúgatlan 2014.01.29. 14:10:39

Poénnak is jó a cikk, és egy kis igazság is van benne. A Süsüt most néztem meg gyerekeimmel és a királyfi becstelenségén és is kiakadtam. Még hogy Süsünek segíteni akar, az talán menthető, de a sárkányfűárussal kötött alku becstelenség.

Persze, túl komolyan nem kell venni, de az ilyen mesék: tünet és megerősítés egyben.

Azért a cikk kicsit egyoldalú, mert megfeledkezik pl. olyan kiváló mesékről, mint a Mazsola és Tádé, amik pozitív hatásúak. De egy érdekes gondolat, némi humorral.

sírjatok 2014.01.29. 14:22:18

Egy dologban kicsit egyetértek, a királyfi - sárkányfűárus részen, azon én is meghökkentem a minap, mikor a gyerekeimmel megnéztük.

A macskafogó teljesen rendben van, nem hiszem, hogy a cikkben említett aspektusában (van egy hős, meg a többi) olyan sokban különbözik pl. a Batmantól vagy a Mátrixtól. A végén a Macskafogó robot meg olyan, hogy hát azt mégsem mutathatták, hogy lefejezik és szétcsonkolják az összes macskát az acélagyarak, én ezt mindig kicsit ilyen gunyoros lezárásnak tekintettem, ilyen "nesztek, nincs vérengzés" vigyorral.

A mekkelekkel meg aztán egyáltalán nem értek egyet. Mekk Elek sosem volt egy szimpatikus karakter, inkább nevetni lehetett rajta. Nem propagálta ő sehogy sem a hozzánemértést szerintem.

Egyébként érdekes volna más népek meséit is összehasonlítani / idevenni.

scsaba1 2014.01.29. 14:29:52

Ez egyébként valami vicc akar lenni? Mert annak szódával elmegy.

Nagyjából a mesék (és nem csak a magyar mesék) 3/4-e arról szól, hogy az egyszeri főhős csavaros észjárással, csellel, némi jó szerencsével hogyan jár túl a "hatalom" eszén.
Másrészt ez a poszt a szalmabáb érvelés egyik iskolapéldája.

Én nagyon szívesen szavaznék az LMP-re, de ne égessétek már magatokat ilyen retardált baromságokkal.

Nem a mesék tanítanak a korrupció, a kiskapuzás, az "okosba" megoldás elfogadására elfogadására, hanem az hogy ennek a mentalitásnak komoly, több évszázados hagyomány van. Az egyszeri pógár így tiltakozik a logikátlan, túlszabályzott, túlbürokratizált, pofátlanul szemtelen, aránytalanul- és túladóztató ugyanakkor borzalmasan rossz hatásfokú állam ellen.

Söralátét, mi? Nézd meg hány újfajta adót vezetett be a Fidesz 2010 óta. 27%-os (és ezzel azt hiszem az úgynevezett nyugati világban világcsúcstartó) áfa, amit már érdemes megkerülni.

Próbálj elintézni bármilyen két lépcsős, az átlagnál egy kicsit bonyolultabb ügyet, ahol a hivatalos papírodat további három hivatalos papírral kell igazolnod.

Legelőször pont a törvényi szabályozáson kellene lazítani, racionalizálni, majd némi gazdasági növekedésből (és nem kamu rezsicsökkentésből) fakadó életszínvonalemelés kellene.

Egy 100 000 Ft-os lakásfelújításon, autójavításon (ami nem egy nagy történet egyébként csak egy alap karbantartás) 27 000 Ft áfa van, úgy hogy pógárok tekintélyes részének az átlagkeresete valahol 120 000 és 150 000 Ft között szór. Szerinted? A fusi lakásfelújításon megspórolt 27 000 Ft-ból rengeteg zembernek kenyér lesz, új cipő a gyereknek, vagy téli gázszámla. Nem ilyen megéri/neméri relációk mentén dől el az egész.

Másrészt sok ember felteszi a kérdést, hogy jó-jó, de mit kapok vissza? Vannank jó utak, tiszta városok, jó közbiztonság, normális egészségügy, oktatás stb? Elhiheted, hogy a feltett kérdéseimre adott válaszok megint eburafakó kuruckodást szül, hogy ezeknek adózzak én?

Juhász Péter (LMP) 2014.01.29. 14:44:57

@scsaba1: Ha az a cikk címe, hogy "a nehezebb, de reális út a korrupció elleni harchoz", akkor elolvastad volna? Ugye, hogy nem. Így viszont van alkalmunk beszélgetni arról, hogy amiket leírtál, azzal nagyjából egyetértek: egyszerűsíteni kell az adminisztrációt, csökkenteni és ésszerűsíteni az ÁFA-t, lebontani a papíralapú közigazgatást. Ugyanakkor azzal nem tudok egyetérteni, hogy a fusizás és az adócsalás az valamiféle tiltakozás vagy kuruckodás. Sajnos az szimplán csalás, akárki csinálja is és akármilyen mentsége van rá. Ha azt gondoljuk, hogy "ezek fenn lopnak, ezért adót csalok", akkor így is úgy is emelni fogják az adókat, nem fognak minket békénhagyni. Ha kiállunk a jogainkért, és nem hagyjuk magunkat rezsicsökkentéssel megvezetni, akkor változtatni fognak a taktikán, és esetleg pozitív változásokat hoznak, nem populistát. Illetve esetleg el is tűnnek, ha megfelelő súllyal tudjuk képviselni az ésszerű elvárásokat. Az, hogy ügyeskedve lenyomjuk az egymásnak fizetendő díjakat, azzal magunkat is megkárosítjuk. Szépen lassan el fog párologni a gazdaságból a pénz. Nézzük meg az osztrák falvakat: mindenki örömmel vásárol a másiktól, és nem kötekszik az árakon, mert tudja, hogy a másik szerdán nála fogja elkölteni azt amit kedden nála fizetett. Mi meg mit csinálunk? Az olcsóbbat, gyanúsabbat, de még tűrhetőt választjuk, ahelyett, hogy belátnánk, hogy a másiknak okozott kár rajtunk is csattan. És itt most nem azt mondom, hogy a 15ezres gyerekcipőt kell megvenni, hanem a 3ezres boltigagyi helyett a 3500 forintost, amit mondjuk egy kis magyar vállalkozás gyárt. (Nincs érdekeltségem ilyenben, még mielőtt rámfogná bárki). Ugyanakkor elvárhatjuk, hogy a kis magyar vállalkozás adjon számlát, és ha gond van a csukával, akkor cserélje, és ne akarjon átverni. (És itt jön be a Mekk Elek szindróma: senki sem nézi szarba se a másik magyar cégét, mert biztos az is csaló, ahogy mindenki más. Ez egy bizalmi deficit, nagyon erős. Én is tudom, hogy NEM a meséltől lett ilyen, de a mese zseniálisan kifejezi) Már az is óriási változás lenne, ha legalább ennyire kiállnánk egymásért.

Narancskommunista (törölt) 2014.01.29. 14:57:19

@Caaroy:
"több ezer (1-0-0-0) hollywoodi filmet fel lehetne sorolni ahol a Kiválasztott az egyetlen reménye az univerzumnak, mindenki más pedig semmit sem ér"

Ráadásul a Macskafogó egy humoros mű, azt is mondhatnánk, hogy ezeknek paródiája.

Narancskommunista (törölt) 2014.01.29. 15:01:59

@Juhász Péter (LMP):
Pl. a vallások is tele vannak csodás megtéréses történetekkel, amikor az illető 180 fokban megváltozik és elkezd helyesen cselekedni. A Macskafogó semmi újat nem hozott ezen a téren, csak többek közt ezt is humorosan ábrázolta.

Egyébként egyesek a Szomszédokat szidják hasonló okokból, mert abban meg sosincs pénz, a gazdag emberek csak ügyeskedők, csalók lehetnek, a nyugdíj nyögdíj, a tisztességes emberek mind szegények és panaszkodnak, stb. Pedig a Szomszédok csupán ábrázolja a magyar néplelket, nem pedig miatta ilyen a magyar néplélek.

Narancskommunista (törölt) 2014.01.29. 15:04:13

Egyébként ha már mesék, a Magyar Népmeséket érdemes nézegetni (youtube-on megtalálható az összes rész, vagy mtv videótár, nem tudom, valahol nézegettem nemrég) mai felnőtt szemmel, na ott nagyon sok történetben van beállítva pozitív színben mások átverése.

Makkasz 2014.01.29. 15:13:32

@Larry Silverstein: Tenyleg ok hogy a korrupcionak van alarendelve a torvenyhozas?

Hogy az ellophato penz erdekeben elvettek 3000 mrd Ft maganvagyont?

tenyleg rendben van, hogy 3700 mrd Ft kotelezettseget vallal balfaszorbi gyermekeink terhere, hogy 1 mrdbol lophasson????

polovcev1 2014.01.29. 15:13:35

Tisztelt Juhász Úr!

A mondanivalójának alapjaival egyet értek- bár tény, hogy én aligha választottam volna a meséket kiindulópontnak- bár értem mire kívánt utalni. Ugyanakkor tény, hogy a jelenlegi helyzet, a korrupció burjánzása, a nepotizmus nem az utóbbi 20 évben bukkant fel először. Az is tény, hogy míg a lakosság nem hajlandó lemondani néhány kényelmes hazugságról addig sehová sem jutunk.
Az egy tévképzet, hogy a korrupció pusztán a politika velejárója, s nem az egész életé. Amig vasárnapi ebédek során ki-ki vígan sztorizgat arról, hogy miképpen lopta meg a céget vagy a szemét főnökét addig nem lesz változás. Amíg a többség meg van győződve arról, hogy létezik jó ( a mi) és rossz (azok) korrupció, addig sem lesz változás.
Le kell végre arról szokni, hogy minden szerencsétlenségért másokat hibáztatunk, hogy minden probléma megoldását egy felsőbb hatalomtól várjuk ( legyen az az állam, Isten vagy egy "meseszerű" Facebook mozgalom). Ez ugyanis ahhoz vezettet, hogy meg sem próbálunk a saját erőnkből változtatni és minden reformra irányuló törekvésünk elszáll a cigifüsttel, midőn kilépünk a kocsma ajtaján.

ninimimi 2014.01.29. 15:23:26

Tetszik az írás, és jó helyre tapint. Igen, a kádárdiktatúra gyermeke ez a társadalom. (Érdemes a mai homáros cikket elolvasni a hozzá kapcsolódó nyárival együtt az elmüről.)
A gyógyulás első lépése pedig a diagnózis. Kimondani, hogy ez a fő baj. A másik gyűlöletének kényszere, a bizalom teljes hiánya, amely a kommunista diktatúra "oszd meg és uralkodj" taktikájának következménye. Normális társadalom így nem működik.
A következő legfontosabb lépés a pártoktól független média, ahonnan a kádárdiktatúra maradványai "ab ovo" kitiltatnak, bármenyire is "igazságtalannak" tűnik. Hol tartana Németország, ha Hitler főpropagandistái (akár köpönyeget cserélve) még a hetvenes évek kezdetén is celebek lehettek volna?! Mert időben már majdnem anyira vagyunk a rendszerváltástól.
Amíg nem lesz szabad, független a sajtó, addig csak sárdagasztás lesz. Legjobb esetben...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.29. 15:39:06

ERKÖLCS

Erkölcsös polgárban van gát,
S nem lop mástól sose cangát,
Se rollert, se köznép vagyont,
Csak belet dolgoz ki. Vagy ont.

Utóbbit tényleg csak néha,
Pajkos forradalmak léha
Hevében mint elégtétel,
Ha veszíti épp fejét el.

„A kispolgári költő kispolgári verse hiánypótló mű, hiszen eleddig inkább csak hősök, szerelmek és nemzettragédiák lettek lírai tollhegyre tűzve, kádári kisemberből erkölcsös kispolgári munkarobottá váló szürke verebek ritkán. A magunkra erőltetett erkölcsi máz nemzettudathasadási haváriák okozta szétrepedése és a bennünk lapuló állat előtörése e költeményben olyan magától értetődő természetességgel zajlik, ahogy a négylábú ló megbotlik, ahogy a kutya visszatér a maga okádására, vagy ahogy a megfürdött disznó sárban hempereg. A vers érzelmi űrt, lelki vákuumot hagy maga után. Lecsorduló könnyeink a semmibe zuhannak alá…” /Bús Bertalanné Fátyol Jolán, irodalomtörténész és a Ledarált Pegazus c. értelmiségi vitaműsor főszerkesztője/

„Nem kell ahhoz forradalom, hogy egy rendes polgár zsebében kinyíljon a bicska és belezhetnéke támadjon! Elég elolvasnia egy ilyen szánalmas Frady förmedvényt és rögvest vagy az utcára vonul, vagy bősz nassolással véget vet a napok óta kínlódva folytatott fogyókúrájának. Esetleg is-is. A szlengből idecsempészett és természetesen ide nem illő canga szó is megérne egy misét, de anyám még nem varrta mag az előző Frady gány hatására ízekre cincált palástomat.” /Puzsér Róbert, az anticelebitás főpapja/

„Nekem szétszedhető canga lopni el Budapest, de már megkerülni. Nem belezni se más, se magam. Nem szeretni harakiri. Fájni.” /Yoshihiro Shimada, japán világutazó/

„Megkérdeztem apukámat, hogy mi az az erkölcs, és ő azt mondta, hogy nem tudja, de a régi szovjet ifjúsági filmekben hallotta emlegetni. Amúgy apukám szerint nálunk mindenki dézsmálja a közvagyont, úgyhogy nyugodtan hazahozhatom az oviból azt a szép piros pöttyös labdát.” /Höttyéni Pistike, nagycsoportos óvodás/

„Lopni természetesen sosem szoktam, de a közvagyon, ahogy a nevében is benne van, közös tulajdon, ami részben az én adómból halmozódott fel, így teljesen logikus, hogy időnként kiveszem belőle a részem.” /Dr. Höttyéni Huba, jogtanácsos/

„Nálunk senki sem lop. Nálunk rend van. Magyarország jobban teljesít. Meg is mutatom az idevonatkozó statisztikákat. Mindjárt… ööö… nincs meg a dia… hmmm… úgy tűnik, ellopta valaki…” /Pintér Sándor, belügyminiszter/

„Egy magát meg nem nevező hírforrás által illetékes körökből illetéktelenül megszerzett és szerkesztőségünkhöz illegálisan idejuttatott statisztika szerint Magyarországon rend van és senki nem lop.” /index.hu/

„Nálunk a számvitelen nincs lazsálás, a sok lusta kis Tuskó valóban kidolgozza a belét is, sőt még az unokáikat is behozzák és munkára fogják, hogy teljesíthessék a normát. A legkisebb is számít. Tuskóóó!!!” /Csávás-Tuskó Kálmán, ex-őrmester a Tuskó és Családja Rab- és Vécélánc Gyár munkafelügyelője/

„Valamikor bennem is volt gát, de amióta ellopták, azóta folyamatosan tele van a bringaáruházam raktára újabbnál újabb cangákkal és rollerekkel.” /Simli Sebő, Prima Primissima díjas nagyvállalkozó/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2014/01/erkolcs.html

ninimimi 2014.01.29. 15:42:39

S mi lesz ennek az új helyzetnek az egyik első jele? Az például, hogy egy politikus (a konkrét esetben Mesterházy) nem mondhatja, mint pár hete tette, szigorú képpel bele a kamerába a sajtótájékoztatón, hogy "Következő kérdést!" - így átlépve egy számára kellemetlen kérdésen. Mert az utána jövő kérdés ugyanaz lesz, az összes többi újságírótól is, pártszimpátiától függetlenül. Amíg tisztességes választ nem kapnak. Vagy véget ér a műsor és a politikus karrierje.
Diktatúrában nőtt "újságírók" képtelenek erre.

tavolirokon2 2014.01.29. 15:59:27

Tudjatok ki az igazi geci mese-politikus? Kiraly Kis Miklos: Leboltolja a sarkannyal, hogy elvehagyja egy fejjel (velhetoen mar artalmatlanul) cserebe a szajreert, aztan hidegverrel megoli megis.

A vandor kiralyfi jogi csures-csavarasa, kombinalva azzal, hogy a sarkany "megszeliditesevel" a torveny szellemet is teljesiti, szerintem jo ugy. Tetszettek volna egyertelmubben fogalmazni. A sarkanyfuarusos (homeopatia analogia megvan amugy?) megvesztegetese pedig peldasan megbosszulja magat a "Sarkanyellato vallalat" cimu reszben, igy kerek a tortenet.

Mekkmestert durvan megverik minden lebukasnal, es orokre eltiltjak az adott szakmatol. Gondolom azert ehezik egy kaposztafold kozepen lakva, mert minden termese elmegy az ugyfelei kartalanitasara. Vegul olyan szakmat talal, amiben jo, igy kerek a tortenet.

A macskafogoban minden eger ott segit, ahol tud. Ha jol emlekszem a hivatalos allamforma az egerseg, a macskak pedig szervezett bunozok. Az egysegsugaru allampolgarnak igenis az a dolga, hogy probal normalis eletet elni, dolgozni, es befizetni az adot, amibol a rendorseg, katonasag, titkosugynokseg szembeszall a maffiaval. Vagy megis, mi tobbet kellett volna csinalnia a bankigazgatonak, az ujsagarusnak, a rohadt kis klambonak, vagy akar a TVt nezo nyugdijjasoknak?
A nagy kutya meg azert kakilja ki agymosottan a gengsztereket, mert a cafatokramarcangolas tizenkettes karikas lett volna. De valoban, az agymosas nelkul is kerek lett volna a tortenet.

egyenlítő 2014.01.29. 16:09:16

@ninimimi: Kósa az RTL-en megvolt? :-)

Sárga Pecsenyekacsa 2014.01.29. 16:09:36

A mesék alapvetően a napi problémák feldolgozására szolgálnának.
(Már ha valaki érdekel a mese, mint olyan.)

A Mazsola pl. iszonyúan modoros és undorító.

A Süsü meg attól jó, mert életszerű.
És bizony megtanít viselkedni.

Az életben nincsenek fekete-fehér dolgok, nincs ilyen, hogy valaki jó, vagy rossz. Ezt rákényszeríteni egy gyerekre eleve gáz. Ugye, hogy meglepődsz, amikor kisgyerekek fognak fegyvert vagy lesznek öngyilkos terroristák?

Szituációk vannak, ahol el kell döntened, hogy a te értékrended szerint miként kéne helyesen viselkedni.

A Süsü-királyfi relációban pl. csak a mostani kihasználós, geci értékrenddel lehet csak kihasználós, geci királyfit látni.

Tehát nem a mi társadalmunk baszódott el, hanem a mese volt szarul megírva.

Nézzetek VV6-ot, ott nem szembesültök semmivel.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.01.29. 16:12:42

@Frady Endre: Kedves Frady Endre, egyszer úgy leülnék Önnel / Veled sörözni. Csak ne kelljen sorozni.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.01.29. 16:13:45

@ninimimi: Ezt még Kimi Raikönnen sem engedheti meg magának.

Az anyjaházyt!

Sárga Pecsenyekacsa 2014.01.29. 16:16:04

@ninimimi: Pusztán a kiegyensúlyozottság mián kérdem: Kósa közismert kihátrálásakor is közzétette kommentjét? (Elnézést az alliterációért.)

sírjatok 2014.01.29. 16:16:50

@Narancskommunista: "na ott nagyon sok történetben van beállítva pozitív színben mások átverése. "

Igen, de egy csomó helyen ez jól megalapozott. Tehát mikor a kismalac belecsalja a farkast a zsákba aztán leönti forró vízzel, kihasználva annak a hülyeségét, ez értelmezhetetlen anélkül, hogy a farkas viszont, ha tehetné, nagyon is megenné a kismalacot, és nem kizárt, hogy jó pár testvérkéjét már megette.

egyenlítő 2014.01.29. 16:18:45

Nem úgy megy a dolog, hogy egy bölcs politikus (Juhász Péter) kiáll a nép elé, elmondja az igazságot, a nemzet a fejéhez kap, hazarohan, leselejtezi a mesegyűjtemény 90 %-át és a jövő nemzedék már tisztán nő fel.

Utána kellene nézni, hogy pl. az angolok hogyan szorították vissza a korrupciót: elkezdték megfizetni a köztisztviselőket. Így is 150 évükbe telt.

Egy pártnak először 20 éves, majd 4 éves, 1 éves, 3 hónapos programot kellene készítenie és ezek összességével a nép elé állni, és érthető formában előadni. Ilyet mostanság csak a KKP KB VB ÁB készített, de ott a többség mérnöki végzettségű volt, és választási lehetőséget nem adtak.

tavolirokon2 2014.01.29. 16:23:53

Ja, a susuben meg a mekkmesterben is a legnagyobb disznosag a lenyult zene, illett volna valami koszonetfelesegbe foglalva feltuntetni az eredeti szerzoket, akarmilyen zsenialisra is sikerult az atdolgozas.

A valodi temahoz: a korrupciobol nehezebb lenne "rendszert valtani" mint a diktaturabol volt, es az is milyen szarul sikerult mar. Torekedni kell ra, de gyors valtozasra nem lehet szamitani, mert csak kihalasos alapon fog menni, es nagyon konnyu visszaesni. A laffer-gorbe leszallo agan szankozva pedig kar is elkezdeni.
En azt csinalnam, hogy visszaadnek valamennyi adobevetelt es hataskort ha nem is ezerfos faluk onkormanyzatainak, de mondjuk kistersegeknek. Aztan ha mondjuk Szombathelyen elkezdenek jobban menni a dolgok, akkor mashol is probaljak majd utanozni tobb-kevesebb sikerrel. Aztan lehet koltozkodni izles szerint.

Keresztespok 2014.01.29. 16:32:43

Sok igazság van a posztban. Kicsit olyan a magyar korrupciós világ, mint egy mexikói patthelyzet (mexican standoff), ahol ha valaki lő veszít. A korrupcióban az veszít, aki nem korrupt. Mivel rengeteg szereplős a mexikói patthelyzet, emiatt nem könnyű megoldani.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.29. 16:40:20

@Sárga Pecsenyekacsa: Kedves Sárga Pecsenyekacsa! :)
Sör-virslizzünk egy retró véradás után, olyankor úgyis javallott! Amúgy meg tegeződjünk! Már a Miatyánk is tegezős, úgyhogy ha Istennel lehet, akkor bárki emberfiával se lehet illetlenség. Sorozásra meg nem megyek, mert anno már az egyetem előtt letöltöttem a kötelező 1 évemet. Hű, de hosszú volt... :)

ninimimi 2014.01.29. 18:28:17

@egyenlítő: @Sárga Pecsenyekacsa:
Itt látszik, mennyire a népből indul ki ez a sarkított, pártokra szabdalt szemlélet, amely miatt nincs tere a civilizált közéletnek hazánkban.
Ha egy példában csak az egyik oldali politikust említem, akkor már rögtön egyensúlyért kell reklamálni, elfogultságot feltételezni?
Nem lehetne a lényegről, az általam írt alapjelenségről és megoldásról beszélni?

@Juhász Péter (LMP):
Látom, némely hozzászólásról megjegyzi egyetértését. Úgy tűnik, az enyémmel kapcsolatban nem ez a helyzet. Persze nem azt várom, hogy politikusként helyeselje a politikusok nyilvános kontrollját létrehozó folyamatot hazánkban, de azért a felvetésemről érdekel a véleménye. Gondolom, van.

Juhász Péter (LMP) 2014.01.29. 21:41:27

@ninimimi: Nem volt különösebb oka, amiért nem reagáltam az ön felvetésére. Teljesen egyetértek, független média kell, szakmaiság, normális viták. Észrevette, hogy évek óta nem jelennek meg ellenoldali politikusok együtt egy műsorban? Azért, mert így a kényelmes, nem kell reagálni a másik mondókájára, csak nyomni a mantrát. Nincs aki közbeszólna, hogy "ez az adat kamu", "ez sosem volt igaz", "ennek ez és ez a következménye". Így könnyű irányítani, ha soha nem kell szembesülni a hazugságokkal.

egyenlítő 2014.01.30. 09:17:58

@ninimimi:

Nem egyforma a súlya a két reakciónak:
- Kérem a következő kérdést!
- Kérdezzen már valami olyat, amire pozitívan tudok válaszolni!

Nem tudom, mi volt a konkrét kérdés, de az ilyenekre nem szabad válaszolni: Ön még mindig veri a feleségét? :-)

v2peti 2014.02.04. 00:35:41

@sírjatok: Na ja, neki volt önkritikája, mert felhagyott a 12 kontár szakmájával, és csak a valódit vitte tovább. A valódi életben sajnos nem ez van!

cs.zoli 2014.02.13. 13:37:02

Az eredeti felvetéshez, ill. a számlás kontra fekete dolgokhoz:

Az egy szép dolog, hogy felszólítjuk az embereket, meg a belátásukra apellálunk, hogy két verzió közül (és most nem a kínai olcsó gagyi meg a nem olcsó kínai gagyi - amiről azt hisszük jobb - kérdésről beszélek, hanem amikor ott helyben el kell dönteni, számlával vagy számla nélkül "kérjük"), szóval ebben a szituációban van ugye két fél.
Az egyik fél a vevő, akinek a belátására apellálunk, és akinek vagy van vagy nincs pénze a drágább verzióra.
A másik fél az eladó-szolgáltató, aki a piacról él és aszerint árazza a termékét-szolgáltatását. Ha a piaci áron vagy az alatt dolgozik, lesz munkája, ha e felett, akkor nem nagyon. Lehet, hogy elképesztően jól dolgozik, garanciát vállal, stb, de bizonyos felárnál többet ő sem kérhet, mert a piaci árnál aránytalanul magasabb ár jönne ki.
A piaci árat viszont a piacon jelen levő kínálat határozza meg, márpedig ezek jelentős része a fekete verziót kínálja.
A kérdésem az, hogy egy becsületes szándékú, dolgokat jobbítani kívánó vállalkozó mi módon éljen meg a piacon úgy, hogy realisztikusan pl. a piaci árnál 40-100%-kall magasabb áron kell dolgozzon, ha nem akar tönkre menni? Mert ha tönkre megy, sutba dobhatja a jószándékát.
Vegyünk egy 127000 Ft-os munkát, tegyük föl, hogy ez mind a vállalkozó munkadíja, azaz nem tud költséget és annak áfáját leírni ebből. Ebből a vállalkozó kifizet 27000 Ft áfát, a maradékból kb 12% TAO-t IPa-t (12000), majd a maradékot osztalékként kiveszi (16+14%) 30000 Ft. Marad tehát a 127000 Ft fogyasztói árból 58000 Ft-ja (és ezen kívül saját maga és a vállalkozás után ki kell fizetnie kb évi 2000000 Ft-ot - könyvelés, minimálbér összterhei -, akkor is, ha egy fillér bevétele sincs!!!) Vajon hogy tud versenyezni valakivel, aki se adót se áfát nem fizet, és mondjuk elvállalja a munkát ugyanannyi nyereségért (ami így egyben a fogyasztói ár is), azaz mondjuk 60 000 Ft-ért, ami az eredeti "fehér" ár kevesebb, mint fele!
Ilyen piaci és adózási környezetben a tisztességes vállalkozó egyszerűen nem maradhat életképes! És ez a fő oka a jelenlegi helyzetnek, ez az, amiért nem fog fehéredni a gazdaság, csak akkor, ha egységes, mindenkire érvényes és ellenőrzött rendszert tudunk bevezetni. A magas terhek nem önmagukban károsak, hanem az által, hogy nem mindenkire érvényesek.
süti beállítások módosítása