Miről ismerszik meg egy „profi” politikus? Bármennyi pénzedet el tudja tapsolni, és közben még hálát is érzel iránta, hogy ezt teszi veled. Ollókezű Edwardként vagdossa az avatási szalagokat, azt az illúziót keltve, hogy ez fejlődés. Miért hagyjuk, hogy így legyen?

Nincs felemelőbb érzés, mint mikor a „profi politikus” átvágja a szalagot, beszédet mond, rázza a kezeket, igen, megvalósult! Az emberek pedig nem győznek hálálkodni, hogy ezt kapták tőle. Tőle, az ő pénzükből.

Hasznunkra lesz? Ki fogjuk tudni fizetni? Időszerű volt? Elbírjuk a fenntartási költségeket? Nem volt jobb helye a pénznek? Egyáltalán, ha már ez épült belőle, hatékonyan lett elköltve?

Megannyi kérdés, mindig csak az akadékoskodóknak, fanyalgóknak jut ilyen az eszébe, de azokat ki kell közösíteni! Verseny van, kicsire nem adunk, aki semminek sem tud örülni annak itt nincs helye.

Valahol igaza is van a polgároknak: ez az évszázad láthatóan nem a megfontoltaknak kedvez, hanem annak, aki bátran mer költeni! Költs annyit, hogy a tartozásod már rendszerkockázat legyen és akkor meg vagy mentve! Ez igaz kicsiben és nagyban is.

Még egyetemi gólyatáborban hallottam valakitől: „Ha kicsit iszol és vezetsz, megbüntet a rendőr. Ha totál részegre iszod magad, akkor ingyen hazavisznek a cimboráid!” Csak arra kell figyelni, hogy legyenek lelkiismeretes cimborái az embernek, teszem hozzá. Ezt már akkor is igazságtalannak éreztem: ez ugyanis zsarolás.

Úgy fest, hogy a legújabbkori magyar államháztartástan a zsarolás tudománya. Az a polgármester, intézményvezető, miniszter vagy állami cégvezető, aki nem tud elég komoly deficitet összehozni, az lúzer. 10ezer fős városka polgármestere vagy, néhánymilliós minuszban? Halálra vagy ítélve, görgetheted magad előtt évekig! Próbálsz óvatosan gazdálkodni, hogy egyenesbe gyere, közben persze nem „fejlődik” a község, leváltanak, mint a szél. Hozz össze legalább kétmilliárdot, akkor meg vagy mentve, sikertörténetként hoz le a baráti sajtó, hogy mi mindent elértél. Ekkora bukót már senki sem fog felvállalni, igyekeznek téged megmenteni. Más pénzén ugyan, de az kit érdekel.

Minél nagyobb szociopata vagy, annál alkalmasabb vagy ilyen posztokra, mert sosem lesz semmilyen lelkiismeret-furdalásod, hogy mások nehezen megszerzett pénzét költöd. Országosan ugyanez, csak hatványozottan. Mert a fejlődésről általában azt gondoljuk, hogy vas meg beton meg aszfalt testesíti meg.

Lehet máshogy, szerintem.

ÖNÁLLÓSÁG: Először is az önkormányzatok gazdálkodási környezetét több különböző törvény együttes erejével lehetetlenítették el. Ha egy önkormányzat nem rendelkezhet maga a területén keletkező bevételekkel, akkor arra sem lesz motivációja, hogy a kiadásait ezekkel egyensúlyba hozza. Minden törvényt, ami érinti az önkormányzatok gazdálkodását, felül kell vizsgálni. Az állami függőség, és ezen túlmenően az állami „kegytől” való függőség leépítése az egyik legfontosabb feladat.

ELSZÁMOLTATHATÓSÁG: Az önkormányzati beszerzések transzparenciája kimerül abban, hogy összevissza kisatírozott szerződéseket erős késéssel, jól elrejtve közzétesz honlapján egy város. Éves beszámolót is lehet böngészni, de ez alapján nagy ráhatás semmire sem lehet. Ennél sokkal többet kell tudniuk a lehetséges civil ellenőrző szervezeteknek. Nagyberuházások kapcsán legyen kötelező közzétenni a jövőbeni kiadásokra gyakorolt hatásról készített elemzést: ha átadnak egy fürdőkomplexumot, szökőkutat vagy akár sportcsarnokot, akkor joga van látni az embereknek, hogy a körülmények változatlansága esetén ez milyen terhet jelent a jövőre nézve, milyen folyamatokat indít el. Ha egy banknak ki kell írnia a THM-et vagy az EBKM-et a plakátra, akkor miért is ne várhatnánk el hasonlókat egy önkormányzattól?

FENNTARTHATÓSÁG: A jó politikus a fenntarthatóságot nem a saját pozíciójára értelmezi, hanem a működési folyamatokra. Nem neki kell túlélnie, hanem az elveknek, és az egyensúlyi kritériumoknak. A jó politikus lát az orránál előrébb. Mi lesz itt 1 év múlva, 3 év múlva, 20 év múlva? Mit mondanak a szakértők, minek mi lesz a következménye? Ha most ezt csináljuk, az milyen hatással jár? Városoknak, régióknak, hasonszőrű településeknek közös jövőképeket kell alkotniuk, és nem csak az íróasztalnak, hanem (lásd előző pont) számonkérhetően. Függjön ettől a javadalmazásuk, a személyes túlélésük. Legyenek arra kényszerítve, hogy egymással is összefogjanak, költségeiket csökkentve.

• - Manapság, ha egy városban nő a munkanélküliség, akkor odacsábítanak egy nagyfoglalkoztatót a határba, jellemzően egy bevásárlóközpontot. Rossz esetben a szomszéd városnak aláígérve. Rövidtávon remek. Hosszútávon? Több bolt zár be, több termelő megy tönkre az adott településen és környezetében, mint amennyi polcfeltöltőt eltart a nagyáruház. Mesterséges beavatkozás, laboratóriumi mellékhatásokkal.
• - Ha nő a forgalom, akkor építenek még egy sávot. Megold ez bármit? Általában nem, mert kedveltté válik, más vonalakról is odaszoknak az autók. De sikerül az útkarbantartási tételsort növelni a büdzsében. Nálunk, a Pest megyei 5. számú választókörzetben előre megjósolható, hogy pontosan ugyanaz fog lejátszódni 5-10 éven belül, amivel küszködnek a budai oldalon levő agglomerációs városok. Hogy mi a megoldás? Hamarosan erről is írni fogok.
• - Ha születik sok gyerek, akkor építenek bölcsiket. Miért nem vállalkozók indítanak ilyen szolgáltatásokat? Csak az állam érthet a gyerekneveléshez? Az állam ragaszkodik a növekvő közalkalmazotti létszámhoz? Nem bíznak benne, hogy ez üzleti alapon is működhet? Nyilván mindenki ódzkodik a fizetős oviktól és bölcsiktől, de gyanítható, hogy az infrastruktúrára és humánerőre fordítandó állami kiadás töredékéből lehetne fedezni a rászorulók díjának támogatását. Ki kell dolgozni egy méltányos szubvenciót, de nem kell az önkormányzatnak mindent a maga vállára vennie, és költségeit internalizálnia!

Pénzt költeni, azt mindenki tud. Bőkezűen költeni, ahhoz gátlástalanság kell, az egy valamivel szűkebb kör. Pénzt okosan és erkölcsösen elkölteni: szinte lehetetlen. Van azonban egy fontos dolog: erre nem születik senki. Ilyen politikus nem terem magától. Az ilyen politikus a közösség nyomására válik azzá.